FFT: futballistanévsor-olvasás Mari nénitől Némóig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.07. 16:22
A magyar labdarúgás már (h)őskorában is gazdag volt becenevekben, ami jelzi, hogy, bár a sportág eleinte az urak játéka volt, hamar a mindennapi élet rajongott részévé vált.

A kezdeti idők legjobb és egyben legőrültebb kapusáról, Zsák Károlyról rengeteg legendás történet maradt fenn, többek között, hogy amputáltatta sérült ujját, mivel zavarta a védésben, de Skaja becenevének eredetét homály fedi. Egy nézőtéri sziporkának köszönhette becenevét Takács I Géza, a ferencvárosiak csupa szív védője, akire nem kimondottan sportolóhoz illő, terebélyes hátsó fertálya miatt sütötték rá, hogy úgy néz ki, mint Mari néni. Az első igazi sztároknak számító Schlosser Imre Slóziként, és Schaffer Alfréd Spéciként emlegetése már a szurkolói szeretet egyértelmű megnyilvánulásai, míg Tóth-Potya Istvánra nagymamája mondta gyerekkorában, hogy annyira kövér, mint egy potyka, és ez olyannyira rajta maradt, hogy egy betű híján még a személyi papírjaiba is bekerült. A társai által csak Ábelként szólított Zsengellér Gyulát egy török újság nevezte szalagcímében a Futball Paganinijének, a Kohut-szög névadója, Kohut Vilmos pedig az Olympique Marseille játékosaként lett a Magyar Ágyú.

Arról, hogy milyen ragaszkodás fűzte az embereket az Aranycsapathoz, mindent elmond, hogy a játékosok többségének beceneve közszájon forgott. Az eredetileg papnak készülő Grosics Gyulát fekete dressze és remek vetődései után nevezték el Fekete Párducnak. A két fedezet, Bozsik József és Zakariás József megszólítása Cucuként, illetve Zakiként természetes volt, csakúgy, mint az ellenfelekkel nem éppen finoman bánó Lóránt Gyula Lóriként becézése is. A fantasztikus csatárötös szélein Czibor Zoltán, a Rongylábú (másik becenevén Bolond) és Budai II László, a Púpos vagy Sándor Csikar, azaz Sándor Károly száguldozott, míg középen Hidegkuti Nándor, az Öreg irányított. Kocsis Sándor fejformája miatt lett Kocka, de az egyszer biztos, hogy ennek a Kockának az éléről mindig jó felé pattant a labda, nem véletlen, hogy Barcelonában már a stílusosabb, Cabezas de Oro (Aranyfejű) elnevezés dukált neki. Az Aranycsapat kapitányát, Puskás Ferencet Spanyolországban Panchónak illetve Canoncitónak (Ágyúcska), itthon Öcsinek, vagy származása miatt Svábnak szólították, míg a nemzetközi sajtóban leginkább elterjedt beceneve a Száguldó Őrnagy (Galloping Major) volt, mivel a Honvéd játékosaként tiszti rangot kapott.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16
Ezek is érdekelhetik