Válogatott: Nem kell mindent a kukába dobni ebből a meccsből – Rossi

NAGY-PÁL TAMÁS (Tampere)NAGY-PÁL TAMÁS (Tampere)
2018.09.08. 20:48
null
Marco Rossi sok pozitívumot talált a magyar válogatott tamperei játékában (Fotó: Szabó Miklós)
Marco Rossi a Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, amit egy vereség után egy edzőnek el kell mondania. Látott pozitívumokat a csapat játékában, a válogatott pedig folytatja a munkát, hogy a következő meccsen legyen esélye a javításra.

„Nagyon csalódottak vagyunk, az elején kétszer is úgy adtuk el a labdát, hogy az ellenfél abból nagy helyzetbe került, és sajnos meg is szerezte a vezetést mondta Marco Rossi Tamperében. Sok helyzetet kidolgoztunk mi is, a befejezéseknél azonban nem voltunk elég pontosak. Ha egy csapatnak annyi helyzete van, mint ma nekünk, és abból egyet sem sikerül értékesíteni, nem lehet más a végeredmény."

„ÉN VAGYOK A FELELŐS”

„Tudtuk, hogy a finnek a labdavesztés utáni gyors kontrákra számítanak, kétszer is veszélyes helyzetet alakítottak ki, az egyikből gólt lőttek. Nekünk is voltak helyzeteink, de a legfőbb gondot az jelentette, hogy nem találtuk el a kaput. A finnek veszélyes szabadrúgásokat lőttek, olyat is, amit a bíró odaajándékozott nekik, ezt nem értettem. Bár elkövettünk néhány hibát, végig nálunk volt a labda, jobb eredményt érdemeltünk volna. Én vagyok a felelős az eredményért. A szurkolóknak köszönöm, hogy elkísértek minket Tamperébe” – mondta Marco Rossi az M4 Sportnak.

Rossi hozzátette, a finnek veszélyes kontrákat vezettek, volt két kapufájuk is, de ez ilyenkor benne van a mérkőzésben.

„A legnagyobb negatívum az első tizenöt percben a koncentráció hiánya volt. Ki kell javítanunk a hibákat, sok volt belőlük. A második meccsen kevesebb hiba kell, muszáj kihasználni a helyzeteket, hogy legyen esélyünk nyerni" – mondta az olasz szakember.

Rossit arról kérdezte Borbola Bence, a Nemzeti Sport szakírója, miért nem alkalmazta az általa sokszor bevetett ötvédős rendszert.

„Az ötvédős rendszer összehangolt játék, aminek kialakításához idő kell. Erre most nem volt lehetőség, ráadásul a játékosok négyvédős rendszerből jöttek – mondta Rossi. – Ez is működhetett volna, de az elején olyan hibákat követtünk el, amelyek minden rendszerben megengedhetetlenek. Az első tizenöt perc után az ellenfél sokkal hátrébb húzódott, kontrákra rendezkedett be, nehéz volt feltörni. Ez nem a védőrendszerünk miatt történt."

Arra a kérdésre, hogy a válogatott győzelmi kényszerben játszik-e a görögök ellen, nem kívánt válaszolni.

„Nem kell mindent a kukába dobni ebből a meccsből, voltak pozitívumok, azokra kell építeni a jövőben. Van, hogy nem lehet nyerni. Tovább kell dolgozni, alázattal, a következő mérkőzésen lehet javítani" – fogalmazott rutinosan Rossi.

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)

Tampere, Tampere Stadion, 10 200 néző. V: Mazeika (litván)
Finnország: Hradecky – Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) – Lod, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen – Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber Z. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61.), Sallai R. (Eppel, 72.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Pukki (7.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Perl Zoltánban pozitív érzések maradtak a finnektől elszenvedett vereség ellenére is

Kosárlabda
2026.07.05. 13:25

Kikapott a finnektől, de továbbjutott a magyar válogatott a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
2026.07.03. 22:29

Kosárlabda vb-selejtező: a mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
2026.07.03. 11:59

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04