Válogatott: legendáink együtt ünnepelték a magyar labdarúgás napját

Ebben a szürke, egyhangú időben mindenki rohant. Volt, aki a busz után, és akadt olyan is, aki a gondok elől. Felgyorsult a világ, ám a múlt jön velünk, cammog utánunk. A Hotel Hungaria City Centerbe egykori válogatott labdarúgók érkeztek: emitt egy Fradi-asztal, amott egy újpesti, odébb a kispestiek ültek együtt, s nem messze tőlük a Vasas-család tagjai. Ám szó sem volt itt széthúzásról, az „öregfiúk” nagy-nagy szeretettel üdvözölték egymást, hogy aztán elkezdődjön a program. Az 1953. november 25-én a Wembleyben lejátszott Évszázad mérkőzésére, a legendás 6:3-ra emlékező Magyar labdarúgás napját ezúttal is együtt ünnepelte több korosztály, az MLSZ jóvoltából ismét összejöhettek a legendák, és a rendezvény ezúttal attól is lett különleges, hogy meglepetésvendég érkezett: Georges Leekens szövetségi kapitány. A belga szakember rendkívül közvetlenül, jókedvűen beszélgetett a magyar futball legendás szereplőivel, láthatóan jól érezte magát, s hallgatta, ahogy a szövetség alelnöke, Berzi Sándor beszédet mond, ahogyan az esemény házigazdája, Borbély Zoltán szeretettel és lelkesítően szól az egybegyűltekhez, majd azt is, ahogy egyszer csak megérkezik Mága Zoltán hegedűművész az őt kísérő kiváló muzsikusokkal, és ismerős dallamok szólalnak meg...

„Elhúzzák a nótánkat – mondta Hamar István, a Honvéd korábbi 25-szörös válogatott játékosa, majd hozzátette: – Szurkolok Georges Leekensnek, és kíváncsian várom, hogyan és kikből tud ütőképes magyar válogatottat kialakítani, amikor egyre kevesebb a karakteres futballistánk. Örülök, hogy külföldről hoztak kapitányt, mert itthonról magam sem tudtam volna választani. Bár, teszem hozzá, a jelenlegi helyzetünkben majdhogynem mindegy, ki a kapitány...”

Georges Leekens Berzi Sándorral, Borbély Zoltánnal és Deutsch Tamással, az MTK elnökével ült egy asztalnál, s talán az járt a fejében, könnyítene a helyzetén, ha az eseményen megjelenő díszes társaságból kellene tavaszra keretet hirdetni, s bárcsak fiatalabbak lennének ezek a fiúk. Szabó György, a Tatabánya legendás jobbhátvédje rendkívül fürgén jött-ment az asztalok között; Dunai Antal ugyanolyan lendületesnek tűnt, mint annak idején a Newcastle védői között; Kovács István, a Vasas egykori „lövőcselkirálya” pedig olyan energikus volt, mintha készülne a hétvégi, Csepel elleni bajnokira.

Búcsúzóul mindenki ajándékcsomagot kapott, s az ember megemelte a kalapját az MLSZ előtt a gesztusért, no meg a hagyományőrző programért. Kifelé menet pedig többen is Berzi Sándor szavait emlegették, miszerint „A magyar futballban a fejlődés mérhető és látszódik...”

A múlt mindig erőt ad ahhoz, hogy optimisták legyünk a jövőt illetően.