NS: megvan a beugró kapitány; rangadók napja – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.20. 23:32
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Meglepően szűkszavú Twitter-üzenetben tudatta a szurkolókkal az MLSZ, hogy a novemberi két felkészülési mérkőzésen az elmúlt években Bernd Storck mellett dolgozó 35 éves Szélesi Zoltán irányítja a válogatottat. Babják Bence összefoglalta mindazt, amit érdemes tudni a beugró kapitányról

Három csapatsportág, három nagy rangadó – kívánni sem lehetne izgalmasabb szombatot. A Veszprém szegedi vendégjátéka világszínvonalú kézilabdát ígér, a Fradi–Újpest futballderbi mindig külön kategóriát képvisel, a vasi kosárrangadón pedig két remek formában lévő együttes csap össze. Mindhárom ütközetre kiemelt terjedelemben hangolunk, elemzések, nyilatkozatok, infografikák, vélemények – azaz mi adjuk a hátteret, már csak végig kell szurkolni a meccseket

Karnyújtásnyi távolságra volt az Európa-bajnoki címtől, s bosszantja, hogy nem sikerült megszereznie. Lovassy Krisztiánnak a 60 körös scratch versenyszámban megszerzett kontinensbajnoki ezüstje így is a magyar pályakerékpározás egyik legjobb eredménye. Tóth Anita interjúja

Szombati Hosszabbítás-mellékletünk tartalmából: Dolgozott benne a kitörési vágy, hogy vigye valamire – Kamuti Jenő korszakos vívóvá, orvossá, sportvezetővé vált; Továbbviszi kiváló tanárai edzői szellemiségét – Szalma László fedett pályás és szabadtéri csúcsát sem döntötték még meg; Györe László vagy Laslo Djere – a világranglista első száz teniszezője közé kerülő zentai fiú hihetetlen története

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
13 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55
Ezek is érdekelhetik