NS: Elek hálás Storcknak; Kemenes nem játszhat – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.24. 23:54
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.



Üzenetben köszönte meg a közös munkát a magyar labdarúgó-válogatott éléről távozó Bernd Storck szövetségi kapitánynak Elek Ákos. A Kajrat Almati légiósa hálás a német szakembernek azért, hogy részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon, hiszen egy sérülés miatt csak a keret kihirdetésének napján edzhetett először. A középpályás arról is beszélt, hogy elégedett, hiszen csapatával megnyerte a Kazah Kupát. Ez volt a harmadik alkalom, amikor kupafináléban szerepelhetett, de az első kettőn a vesztes csapatban futballozott. Hogy tervezi-e a maratoni táv lefutását, azt is megtudhatják interjúnkból.

Világsztárok sorával találkozhatott a hét elején, aki olyan szerencsés volt, hogy a londoni May Fair Hotelben volt szobafoglalása. A szurkolóknak persze ez a kiváltság nem adatott meg, közülük a legelszántabbak két napot is várakoztak az utcán abban a reményben, hogy sikerült autogramot szerezniük a FIFA-gálára érkező kedvenceiktől. Hogy miként sikerült a show-műsorrá alakított gála, melyek voltak a legérdekesebb pillanatok, és hol lehet majd még javítani a produkción, az is kiderül helyszíni riportunkból.

Kemenes Szabolcs nem tagadja, a Honvéd mindig is különleges helyet foglal el a szívében. A kapus azonban ma már a Budaörs sikeréért dolgozik – részben kapusedzőként, ha pedig úgy alakul, kapusként is. A sors most úgy akarta, hogy e két együttes szerdán összekerüljön a Magyar Kupában, a kapuvédő azonban egy sérülés miatt nem léphet pályára a kispestiek ellen. Így aztán Bese Balázs védhet, és Kemenes azt mondja, ha társa s egyben tanítványa jól teljesít, azt részben a saját sikereként könyveli majd el.

A magyar sznúkergála egyik sztárvendége volt Mark Williams. A walesi versenyző a lapunknak adott exkluzív interjúban elmondta, nemigen vállal hasonló bemutatókat, hiszen egymást érik a versenyek. Budapesten korábban még nem járt, mivel a magyar fővárosban nem rendeznek pontszerző viadalt. Szerinte a sportágban erősebb és kiegyenlítettebb a mezőny, mint volt a kétezres évek elején, s egyre inkább előtérbe kerülnek a fiatalok. Hogy mennyire ambicionálja a harmadik világbajnoki cím megszerzését, kiderül írásunkból.

Üzenetben köszönte meg a közös munkát a magyar labdarúgó-válogatott éléről távozó Bernd Storck szövetségi kapitánynak Elek Ákos.
A Kajrat Almati légiósa hálás a német szakembernek azért, hogy részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon, hiszen egy sérülés miatt csak a keret kihirdetésének napján edzhetett először. A középpályás arról is beszélt, hogy elégedett, hiszen csapatával megnyerte a Kazah Kupát. Ez volt a harmadik alkalom, amikor kupafináléban szerepelhetett, de az első kettőn a vesztes csapatban futballozott. Hogy tervezi-e a maratoni táv lefutását, azt is megtudhatják interjúnkból.

Világsztárok sorával találkozhatott a hét elején, aki olyan szerencsés volt, hogy a londoni May Fair Hotelben volt szobafoglalása. A szurkolóknak persze ez a kiváltság nem adatott meg, közülük a legelszántabbak két napot is várakoztak az utcán abban a reményben, hogy sikerült autogramot szerezniük a FIFA-gálára érkező kedvenceiktől. Hogy miként sikerült a show-műsorrá alakított gála, melyek voltak a legérdekesebb pillanatok, és hol lehet majd még javítani a produkción, az is kiderül helyszíni riportunkból.

Kemenes Szabolcs nem tagadja, a Honvéd mindig is különleges helyet foglal el a szívében. A kapus azonban ma már a Budaörs sikeréért dolgozik – részben kapusedzőként, ha pedig úgy alakul, kapusként is. A sors most úgy akarta, hogy e két együttes szerdán összekerüljön a Magyar Kupában, a kapuvédő azonban egy sérülés miatt nem léphet pályára a kispestiek ellen. Így aztán Bese Balázs védhet, és Kemenes azt mondja, ha társa s egyben tanítványa jól teljesít, azt részben a saját sikereként könyveli majd el.

A magyar sznúkergála egyik sztárvendége volt Mark Williams. A walesi versenyző a lapunknak adott exkluzív interjúban elmondta, nemigen vállal hasonló bemutatókat, hiszen egymást érik a versenyek. Budapesten korábban még nem járt, mivel a magyar fővárosban nem rendeznek pontszerző viadalt. Szerinte a sportágban erősebb és kiegyenlítettebb a mezőny, mint volt a kétezres évek elején, s egyre inkább előtérbe kerülnek a fiatalok. Hogy mennyire ambicionálja a harmadik világbajnoki cím megszerzését, kiderül írásunkból.

 

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
13 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55
Ezek is érdekelhetik