Miért szeretnek minket? – Vincze András jegyzete

Hajdú B. István kedd esti közvetítéséből ország-világ megtudhatta, hogy a Megyeri úton, a Vasas–Haladás szünetében szórványos füttyszóval keveredő taps fogadta a hangosanbeszélőn közölt hírt, mely szerint már nem Bernd Storck a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Ekkor bevillant az Európa-bajnoki utazást megelőző, másfél évvel ezelőtti pillanat, amikor a német edző éppen a Nemzeti Sport szerkesztőségében találkozott és beszélgetett néhány fanatikus szurkolóval (no nem sokkal, hiszen nem a lelátón, hanem irodai tárgyalóban került sor a nem mindennapi összejövetelre). Jelzésértékű volt a nagy utazás előtti jelenetsor: a hűséges meccsre járóktól – akik közül többen Franciaországba is elkísérték a nemzeti csapatot – akkor kézfogást, ölelést, mosolygós biztatást és több Hajrá, magyarok! feliratú sálat kapott a nyakába útravalónak.

Aztán az Eb utáni eufóriát követően jött Feröer, Andorra, Svájc és ismét csak Feröer – négy illúzióromboló, ugyanakkor a magyar futballjelen szempontjából meghatározó, kijózanítóan fontos mérkőzés, és máris eljutottunk az újpesti pályán a szünet zsongásába belehasító lármafa hangjáig s a mifelénk az évtizedek sodrásában megszokott bejelentés fogadtatásáig.

Ismét kiderült, a túlcsorduló érzelmeknek ugyanolyan hangsúlyos szerepük van az újbóli kapitányváltásban, mint annak, hogy – és most tényleg csak hasraütésszerűen írok egy példát – a szélsőjátékunk nem túl acélos manapság. Ezzel azt akarom jelezni, hogy idővel Bernd Storck is „magyarosodott” (amúgy érdekes, hogy minket, magyarokat tényleg mindenki megszeret, de elgondolkodtunk már azon, lehet, hogy futballügyileg ez nem is olyan jó…?), hiszen az utóbbi időben már hol volt az a szigorú német edző, akiről futballberkekben az a hír járta, hogy egyetlen perc elteltével félbeszakította az edzést, mondván, na, ezt így ne…

Az ugyanis még koncepció volt. Olyasféle drasztikus szakmai beavatkozás, amelyre a magyar futballjövő érdekében ahogy tavaly, az idén és bizony még jövőre, sőt hosszú-hosszú éveken át szükség lenne. Bernd Storck azonban gyorsan bekerült a magyar labdarúgás tekintélyes, 1902 óta működő klubjába: ő lett az ötvenhármas sorszámú szövetségi kapitányunk, és most ő az, aki külföldi edzőként úgy búcsúzik Magyarországtól, hogy szép volt, jó volt, és mindent köszön…

A kérdés viszont itt marad: miért szeretnek minket?