Válogatott: eddig 400 millió forintot hoztak a vb-selejtezők

MTI MTIMTI MTI
2017.09.05. 11:56
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi négy hazai világbajnoki selejtezője után a jegybevételekből mintegy 400 millió forintra tett szert a Magyar Labdarúgó-szövetség.

A Világgazdaság honlapjának beszámolója szerint ez a szám úgy jött ki, hogy a Groupama Arénában rendezett találkozók közül a tavaly októberi, Svájc elleni (2–3) telt ház körülbelül 140 millió forintot jelentett, majd ezt követően Andorra fogadása (4–0) mintegy 120 milliós tétel volt a bevételi oldalon.Svájc elleni (2–3) telt ház körülbelül 140 millió forintot jelentett, majd ezt követően Andorra fogadása (4–0) mintegy 120 milliós tétel volt a bevételi oldalon.

Az idén júniusi, Andorrában elszenvedett, történelmi 1–0-s vereség után az MLSZ úgy döntött, hogy a válogatott hátralévő vb-selejtezőire egységesen 1000 forintért vásárolhatnak jegyeket a szurkolók. A cikk megjegyzi, a számítást nehezítik az előzetesen megváltott bérletek, illetve a VIP-szektor változatlan árai, de ezeket is belekalkulálva a múlt csütörtöki, Lettország (3–1), illetve a vasárnapi, Portugália (0–1) elleni összecsapás összesen 140 millió forintos bevételt generált.

A Világgazdaság beszámolója hangsúlyozza: mindez nem nyereség, ugyanis a kiadási oldalon jelentős tételek szerepelnek. Egy-egy mérkőzés rendezése 60-80 millió forintba kerül, vagyis ez a teljes jegyárakkal számolva is elviszi a bevétel legalább 50-60 százalékát, a magyar–lett és a magyar–portugál összecsapás pedig nullszaldó körül alakulhatott.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy ebben az összegben ugyanúgy benne van a stadion bérlése, a csapat szállítása, ellátása, mint a helyszínen az orvosok, a mentők vagy épp a biztonsági szolgálat fenntartása, a kapuk mögött kifeszített gyulladás- és tűzbiztos védőháló felszerelése, a marketing- és médiakiadások.

Legfrissebb hírek

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Perl Zoltánban pozitív érzések maradtak a finnektől elszenvedett vereség ellenére is

Kosárlabda
2026.07.05. 13:25

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04