Futsal: a magyar válogatott simán kikapott Japántól

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2017.03.31. 22:16
null
Akcióban a japánok (Fotó: mlsz.hu)
A magyar futsalválogatott 3–0-ra kikapott Japántól a két csapat péntek esti felkészülési mérkőzésén Kecskeméten.

 

Sito Rivera Európa-bajnoki selejtezőre készülő együttese szerdán 1–1-es döntetlent játszott a világranglistán 16. ázsiai csapattal (a mieink a 31. helyet foglalják el).

Akárcsak szerdán, megint a japánok irányították a játékot, de amíg két napja szinte tökéletes védekezést mutatott be a magyar csapat, most becsúszott egy-két hiba, és ezt a vendégek a szünetig kétszer is kihasználták. Az ellenfél játékosai már a felezővonalnál agresszíven védekeztek, és sokszor már itt elakadtak a magyar akciók – derült ki az mlsz.hu tudósításából.

A második félidőben több kockázatot vállalt a magyar csapat, nyíltabb lett a játék, és a játékrész elején az öt a négy elleni támadást is kipróbáltuk. Veszélyesebb lett Sito Rivera együttese, de a szépítő találatot nem sikerült megszerezni.

Az ázsiai együttes bombagóllal növelte az előnyét, amire két nagy magyar lehetőség volt a válasz: előbb Klacsák Bence hibázott ziccert, majd egy szép szabadrúgás-variáció végén Hosszú Ádám bombáját védte az ellenfél kapusa.

„A japánok megmutatták, hogy kitűnő játékosokkal, nagyszerű csapattal rendelkeznek, minden megmozdulásukon látszott, hogy igazi profik, akik a sportág legjobbjai közé tartoznak. Egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk ellenük, amelyen érződött, hogy Rábl, Dávid és Dróth személyében három támadásban is erős kulcsjátékost kellett hiányolnunk. Védekezésben elkövettünk néhány hibát, a háromból két gólt elkerülhettünk volna, annak viszont örülök, hogy Alasztics Marcell személyében egy fiatal, tehetséges kapus debütált az együttesben" – értékelt a meccs után Sito Rivera szövetségi kapitány.

A közel telt ház előtt rendezett összecsapáson a mieink első számú kapusa, Tóth Gyula századszor lépett pályára a válogatottban.

A magyar válogatott jövő szombattól Bakiban játszik Eb-selejtezőt, a házigazda azeriek mellett az albán és a bosnyák csapat lesz az ellenfele egy négyes tornán. A kvartett első helyezettje automatikus résztvevője a szlovéniai Eb-nek, a másodikok pedig pótselejtezőn vesznek részt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 0–3 (0–2)
MAGYARORSZÁG:
Tóth Gyula – Németh Péter, Bita László, Horváth Norbert, Klacsák Bence. Csere: Alasztics Marcell, Öreglaki Norbert, Hosszú Ádám, Komáromi Péter, Harnisch Ákos, Trencsényi János, Gál István. Szövetségi kapitány: Sito Rivera
Gólszerző: Vatanabe (8.), Nibuja (12.), Morioka (32.)
Forrás:mlsz.hu

 

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

A magyar futsalválogatott egy góllal kikapott Üzbegisztántól

Magyar válogatott
2026.09.17. 20:46

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03