Válogatott: „Mivel kapus, ezért Király kissé bolond volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.14. 19:09
Kedden, a Svédország elleni felkészülési mérkőzésen lép pályára utoljára a magyar labdarúgó-válogatottban Király Gábor. A 40 esztendős kapusról egykori ellenfele és válogatottbeli csapattársa, Dombi Tibor nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak.



„Gábor pályafutása önmagért beszél, a legmagasabb szintű bajnokságokban légióskodott, negyven esztendősen Európa-bajnokságon szerepelhetett és jelenleg is aktívan űzi a sportágat a Haladás játékosaként. Ebből is lemérhető, hogy mindig is mennyire komolyan vette a futballt” – idézi a haon.hu Dombit, aki elárulta, milyen volt egy csapatban szerepelni Királlyal.

„Mindig koncentráltan futott ki a gyepre és nagy elánnal vetette bele magát a munkába. Persze, gyakran megesett, hogy a kapusok külön edzettek tőlünk, ezért túl szoros kapcsolatba nem kerültünk egymással. Arra emlékszem, amikor még nagyon fiatal volt, azzal kergette őrületbe az edzőket a meccseken, hogy közelről, teljes erővel nekidobta a labdát a kapufának és onnan vágódott a mezőnybe a játékszer. Ilyen volt nála olykor a kidobás, de aztán erről hamar leszokott – nevette el magát a korábbi szélső. – Mivel kapus, ezért nyilván kissé bolond is volt, de ez már rég nem jellemző rá, mostanra egy vérbeli profi vált belőle.”

Dombi hozzátette, nem fél attól, hogy közelegne Király visszavonulásának ideje: „Szerintem még sok év van benne, minden azon múlik, hogyan tudja megőrizni a mostani frissességét. Az biztos, hogy az évek során megszerzett óriási rutinja még jó ideig a legjobbak között tarthatja. Kicsit ugyanúgy irigy vagyok Gabira, mint a Tankcsapda tagjaira, hiszen mindannyian művelhetik jó sokáig, amit a legjobban szeretnek.”

A magyar válogatott idei utolsó mérkőzése, a Svédország elleni felkészülési meccs kedden 19.45 órakor kezdődik. Király Gábor mellett Juhász Roland is ezen a találkozón szerepel utoljára a nemzeti csapatban, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is.

Legfrissebb hírek

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik