Válogatott: „Ugyan már, semmi különös sincs a magyarokban!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.25. 08:53
Odilon Polleunis, korábbi 22-szeres belga válogatott labdarúgó úgy véli, Belgiumnak kötelező nyernie vasárnap este Magyarország ellen, az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.  

A 73 esztendős korábbi támadó – aki tagja volt az 1970-es vb-n szereplő belga keretnek, valamint az 1972-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyerő nemzeti együttesnek is – nem kertelt: mint mondta, Magyarország, sőt, a negyeddöntőben a walesi–északír párharc továbbjutója ellen is kötelező a siker.

„Láttam a magyarokat a csoportmeccseiken. Ugyan már, semmi különös sincsen bennük, nem kell hanyatt esni tőlük! Tipikus kelet-európai futballt játszanak, ami egyáltalán nem vonzó számomra. Vasárnap Belgium nyer, 4–0-ra. Tény, hogy a svédek ellen nem voltunk jók, de akkor is. Wilmotsnak biztosítania kell a középpályát, hogy Lukaku ne maradjon túlságosan egyedül. Amennyiben ez a belga csapat nem ejti ki a magyarokat, majd a következő körben Waleset, úgy nincs is miről beszélnünk.”

A Magyarország–Belgium Eb-nyolcaddöntőt vasárnap este 21 órától rendezik meg Toulouse-ban.

 

Legfrissebb hírek

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
10 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2026.02.04. 07:00

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57
Ezek is érdekelhetik