Válogatott: sportszerű biztatást kér Dzsudzsák a szurkolóktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.19. 22:55
Mint beszámoltunk róla, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a magyar szövetség ellen az Izland elleni csoportmeccsen a lelátón tapasztalt szurkolói rendbontás, pirotechnikai eszköz használata illetve pályára dobása miatt. A csapat eddigi sikerében nagy szerepe volt szurkolóknak, de fontos, hogy sportszerűen biztassák a magyar válogatottat, különben súlyos büntetést is kiszabhatnak ránk.

Az európai szövetség nagyon komolyan veszi a legkisebb szurkolói rendbontásokat is, és általában a csapatokat bünteti a nem megfelelően viselkedő szurkolók miatt. Emiatt a válogatott és a kapitány, Dzsudzsák Balázs is azt kéri a tábortól, hogy továbbra is példaértékű szurkolással, a sportszerűség határait betartva buzdítsa a válogatottat. Súlyos, erőszakos, rasszista esemény után súlyos büntetést kaphat a szövetség, és a magyar válogatott, amely a csapat szereplésére is hatással lehet.

„Szurkolóink és köztünk nagyon szoros kapocs alakult ki, ami nagyon fontos számunkra, a lelátókról érkező buzdítás rettentő sokat jelent nekünk, és hihetetlen motivációt ad mindannyiunknak. Arra kérünk mindenkit, hogy továbbra is ugyanígy, közösen vívjuk meg a következő csatákat is, de úgy, hogy a lelátón történtek még a legszigorúbb döntéshozók számára se adjanak lehetőséget büntetés kiszabására, vagyis kizárólag a pályán elért eredmények határozzák meg azt, hogy hogyan zárjuk majd ezt az Európa-bajnokságot. Szerda este ismét találkozunk Lyonban!" – idézi a csapatkapitányt az mlsz.hu.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik