Válogatott: Storck elmondta, mit kért Szalai Ádámtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 10:05
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra kérte Szalai Ádámot, csökkentse minimálisra a hibái számát.

A szurkolók a Horvátország elleni meccs után az Elefántcsontparttal szembeni találkozón is kifütyülték a csatárt.

„Furcsa ez: Ádám nagyon jól kezdett Elefántcsontpart ellen, majd egy könnyűnek tűnő átadást elrontott, Kádár Tamás mögé passzolt az egyik ígéretes kontraakciónk során. Egy pillanat elegendő volt ahhoz, hogy a stadionban megváltozzon az atmoszféra, pedig nem ő volt az egyetlen, aki hibázott a mérkőzésen” – mondta Storck a Nemzeti Sportnak.

„Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy mentálisan felkészítsük a játékosokat, és ezen a téren is fejlődünk lépésről lépésre. Kértem Ádámot, hogy minimálisra csökkentse a hibák számát, mert ha ez sikerül, az önbizalmat ad neki, és ez a legfontosabb a csapat és saját maga számára is.”

STORCK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN NEMANJA NIKOLICS HELYZETÉRŐL, VALAMINT ARRÓL IS BESZÉL, MIÉRT NINCSENEK KLASSZIKUS SZÉLSŐ VÉDŐK A CSAPATBAN!

Szurkolj élőben az Eb-n! www.pegazus.hu

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11
Ezek is érdekelhetik