MLSZ: nehéz csoportokban az utánpótlás-válogatottak

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 14:01
Az U17-es és az U19-es labdarúgó-válogatottunk is rendkívül nehéz csoportba került a jövő évi Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki sorsolásán.

Az UEFA székhelyén, Nyonban elkészítették a 2016 őszén sorra kerülő U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtezőtornák csoportbeosztását, és a magyar válogatott mindkét sorsoláson kifejezetten erősnek tűnő négyesből próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

Az U17-es selejtezőben a 2000-es születésű korosztály lesz érdekelt, a mieink ellenfele a holland, a dán és a liechtensteini válogatott lesz. Érdekesség, hogy a dánokkal októberben kétszer is megmérkőztünk ebben a korosztályban, és mindkét alkalommal sikerült legyőznünk őket, ráadásul akkor a skandinávok voltak a házigazdák. Jövő szeptemberben mi leszünk, az UEFA ugyanis a magyar szövetségnek ítélte a tornarendezés jogát.

Az U19-es csapat talán még nehezebb sorsolást kapott, az 1998-as születésű játékosokból álló együttesnek az olasz, a svájci és az örmény válogatott lesz az ellenfele. A minitornát Örményországban rendezik november 9–16. között.

A 2016-os Eb-selejtezők sorsolása:

U17 (7-es csoport, 2016.09.27–10.04.)

MAGYARORSZÁG (rendező)
Hollandia
Dánia
Liechtenstein

U19 (7-es csoport, 2016.11.09–16.)

Svájc
Olaszország
MAGYARORSZÁG
Örményország (rendező)

Legfrissebb hírek

Öttusa: parádés magyar szereplés az U15-ös és U19-es Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
19 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 18:56

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 16:51

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 14:58

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 08:58
Ezek is érdekelhetik