HSV: „Szerettem volna játszani; Király sikerének különösen örülök”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 13:34
Bár szeretett volna pályára lépni az Európa-bajnoki pótselejtezőkön, mégsem bánja, hogy nem játszott, ellenben Király Gábor sikerének különösen örül Stieber Zoltán, a Hamburg magyar válogatott futballistája.

„Hihetetlen érzés, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra, büszke vagyok a csapatra, és nagyon boldog vagyok. Régóta várunk erre, és nemcsak mi, a csapat játékosai, hanem a magyar szurkolók is. Ők mindig mögöttünk álltak, éppen ezért először nekik köszöntük meg a támogatásukat” – fogalmazott Stieber az Európa-bajnoki részvétel kiharcolását jelentő, Norvégia ellen 3–1-re megnyert párharc után.Stieber az Európa-bajnoki részvétel kiharcolását jelentő, Norvégia ellen 3–1-re megnyert párharc után.

„Szerettem volna pályára lépni a pótselejtező mérkőzésein, de erre nem volt lehetőségem. De tudom azt, hogy ami igazán számít, az a csapat sikere, a pályán lévő játékosok pedig a legjobbjukat nyújtották. Aminek különösen örülök, az Király Gábor százegyedik válogatottsága, és az, hogy a tapasztalt kapusnak végre lehetősége lesz pályára lépni egy Európa-bajnokságon.”

„Valószínűleg csak néhány hét múlva fogjuk igazán átérezni, hogy mennyire fontos, ami most történt. Nagyon kíváncsi vagyok a magyar emberek reakcióira. Jó lett volna még néhány napig otthon maradni és befogadni a szurkolók visszajelzéseit, de a gondolataim most már a Hamburg körül forognak, mostantól a klubcsapatomra koncentrálok” – zárta az interjút Stieber.

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna párosban is döntős

Tenisz
2025.07.19. 20:57

Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

Tenisz
2025.07.19. 16:29

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Női kosár Eb: tovább robognak a litvánok

Kosárlabda
2025.06.19. 19:22

„Véget ért egy fejezet” – Stieber Zoltán elköszönt az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 16:23

Stieber Zoltán: Már azt is megbecsülöm, hogy simán fel tudok menni a lépcsőn

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 09:57

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42
Ezek is érdekelhetik