Válogatott: vendégek jártak Király Gábornál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 16:50
A Feröer elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzőtáborában doppingellenőrök jártak. A 97-szeres válogatott Király Gábor hétfőn kétszer is vért adott – erről maga kapus számolt be hivatalos honlapján.

„Tegnap edzés előtt a szokásos orvosi vizsgálaton estünk át, ilyenkor – a többi közt – vért vesznek tőlünk. Edzésen tudtuk meg a hírt, hogy megérkezett az antidopping csoport, és kiválasztott nyolc játékost, akiknek vér- és vizeletmintát kellett adni. Én is köztük voltam. Ez tulajdonképpen nem olyan gyakori, de bármikor lehetséges, külföldi pályafutásom alatt sokszor ellenőriztek már” – mondta Király Gábor. Király Gábor.

„Tegnap edzés közben tudtuk meg, hogy nem lesz zárt kapus a csütörtöki mérkőzés. Én azt mondom, hogy mindig a körülményekhez kell alkalmazkodni, most a nézőkkel együtt kell nyernünk. Már feltérképeztük ma a feröerieket, gőzerővel készülünk. A legnagyobb francia tévétől, a Canal+ csatornától jött egy stáb az edzőtáborba, a magyar labdarúgásról készítettek interjút velem” – olvasható a kiralygabor.eu-n.

EB 2016, SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE

Október 8.:
Magyarország–Feröer 20.45
(Tv: M4)
Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45 (Tv: C8)

Október 11.:
Görögország–Magyarország 18.00
(Tv: M4)
Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00 (Tv: Sport2)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12– 6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7– 1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6– 4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7– 8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2– 8 –6 3
Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik