Válogatott: Möller ígéri, kétszáz százalékkal dolgozik majd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.24. 14:24
null
Andreas Möller (balra) és Bernd Storck mindent elkövet, hogy a magyar válogatott sikerrel vegye az Eb-pótselejtezőt
Andreas Möller, a magyar labdarúgó-válogatott új másodedzője megérkezett hazánkba. A játékosként világ- és Európa-bajnokságot nyerő korábbi kiválóság ígérete szerint kétszáz százalékkal dolgozik majd nemzeti csapatunk sikeréért.

„Bernd Storck felhívott, és azonnal megértettem, számára egyetlenegy valami fontos ebben a pillanatban, hogy a magyar csapat sikeres legyen a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőkön. Minden gondolatát ez köti le, kizárólag ezért dolgozik. Azt mondta, szüksége van valakire maga mellett, aki folyamatosan, nap mint nap segíteni tudja a gyakorlati munkában őt – mesélt az mlsz.hu-nak Magyarországra szerződése részleteiről a vb-, Eb- és BL-győztes Möller. – Miután a Dortmundban közösen eltöltött időszak óta, amely során Német Kupát is nyertünk, jó kapcsolatban vagyunk, úgy éreztem, valóban a segítségére lehetek, ezért nem haboztam, azonnal elfogadtam az MLSZ felkérését.”

Bernd Storck korábban hangsúlyozta, Andreas Möller személyisége sokat jelenthet a magyar válogatott játékosainak a hátralévő rövid időszakban.

„Szeretném, ha mindenki számára egyértelmű lenne, mindent elkövetünk a csapat sikere érdekében – fogalmazott az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. – Kiváló játékostársam érkezése is azt jelzi, csak az számít, hogy minden lehetséges tudást, tapasztalatot magunk mellé állítsunk. Az, hogy bekapcsolódik a napi munkába és segít nekem, pluszt jelent mindenki számára.”

„Kétségtelen, hogy karrierem során sok mindenen mentem keresztül – folytatta Andreas Möller –, sok sikeres pillanatnak is részese lehettem, e mellett pro licenccel rendelkezem edzőként. Most kétszáz százalékkal fogok azon dolgozni Bernd Storck mellett másodedzőként, hogy átadjam mindazt a pozitív tapasztalatot, önbizalmat, amely ebben a helyzetben a játékosok segítségére lehet.”

Andreas Möller, aki játékos-pályafutása 2005-ös lezárása után dolgozott hazájában edzőként, majd sportigazgatóként is, sosem távolodott el a labdarúgástól.

„Nagy edzőkkel dolgozhattam együtt, mint Giovanni Trapattoni, Ottmar Hitzfeld, Berti Vogts, Franz Beckenbauer vagy éppen Nevio Scala. Valamit mindenkitől hoztam magammal, amit most korábbi játékostársam vezetése mellett szeretnék átadni e fontos párharc előtt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik