Magyar–román: már hétfőn gyorsított bírósági eljárás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.06. 17:40
Intézkedések a Magyarország–Románia labdarúgó Eb-selejtező körüli rendbontások miatt: az ügyészség hét személy előzetes letartóztatását javasolja, további öt személyt hétfőn gyorsított eljárással bíróság elé állítanak – derült ki Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész vasárnapi sajtóközleményéből.

A mérkőzést biztosító rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon összesen 12 gyanúsítottat hallgatott ki csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – olvasható a vasárnapi közleményben.

Közülük hét személy előzetes letartóztatásnak elrendelését indítványozza, a kényszerintézkedés elrendelése tárgyában holnap dönt a bíróság. A nyomozó ügyészség a további öt terheltet – mivel annak törvényi feltételei fennállnak – a fenti bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban, szintén hétfőn bíróság elé állítja.

A közlemény megállapítja:

„A Készenléti Rendőrség, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és több más megyei rendőrkapitányság egyenruhás rendőrei 2015. szeptember 4. napján az esti órákban a fenti rendezvény biztosításával kapcsolatos feladataikat teljesítették.

Eközben egy egyre erőszakosabb nagy létszámú szurkolói csoport már a mérkőzés megkezdése előtt, majd azt követően szervezetten támadta a rendőröket. Ennek során az élet kioltására is alkalmas eszközökkel, így kövekkel, beton- és fadarabokkal, üvegpalackokkal, pirotechnikai eszközökkel dobálták a rendezvényt biztosító rendőrsorfalat.

A csoport magatartásának következtében 33 rendőr sérült meg, közülük többeket kórházban ápolnak. A csoport által különféle értéktárgyakban okozott kár összességében milliós nagyságrendű.”

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik