Magyar–román: nagyon fájna – Dárdai a magányt választja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.04. 12:09
Dárdai Pál Magyarországon nézi meg a nemrég még általa irányított magyar labdarúgó-válogatott Románia elleni Eb-selejtezőjét, de nem az Üllői úti stadionban.

„Magyarországra repülök, de nem megyek ki a stadionba, nem akarom a helyszínen megnézni a mérkőzést – nyilatkozta Dárdai Pál a bz-berlin.de-nek. – Érzelmileg túl sok lenne, nagyon fájna.”

Dárdai a Hertha vezetőedzőjeként nem folytathatta szövetségi kapitányi munkáját, és bár a válogatott sorsa természetesen érdekli, azt nem akarja, hogy ráterelődjön a figyelem.

„Egyedül ülök majd a tévé előtt. Ha kimennék a stadionba, mindenki rólam beszélne, ez pedig nem lenne fair” – tette hozzá Dárdai.
Dárdai Pál a bz-berlin.de-nek. – Érzelmileg túl sok lenne, nagyon fájna.”

Dárdai a Hertha vezetőedzőjeként nem folytathatta szövetségi kapitányi munkáját, és bár a válogatott sorsa természetesen érdekli, azt nem akarja, hogy ráterelődjön a figyelem.

„Egyedül ülök majd a tévé előtt. Ha kimennék a stadionba, mindenki rólam beszélne, ez pedig nem lenne fair” – tette hozzá Dárdai.

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50
Ezek is érdekelhetik