Északír–magyar: „Ez lesz a karrierünk legnagyobb meccse”

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 11:35
null
A sérült Juhász ezúttal nem küzdhet meg Laffertyvel (Fotó: Szabó Miklós)
Az északír labdarúgó-válogatott gólvágója, Kyle Lafferty nemes egyszerűséggel a játékosok karrierjének legnagyobb meccséről beszélt a hétfői, mieink elleni Európa-bajnoki selejtező előtt.

Mint megírtuk, az F-csoportot vezető válogatott egy újabb győzelemmel megválthatná jegyét az Eb-re, a sorozatban már hat gólnál járó Kyle Lafferty pedig tisztában van a történelmi lehetőséggel (Észak-Írország még nem szerepelt kontinenstornán):

„A játékosok tudják, hogy ez lesz karrierjük legnagyobb meccse, egy győzelemmel történelmet írhatunk. A szurkolók miatt is meg akarjuk tenni, igazán kiérdemelték. Különleges esténk lehet a Windsor Parkban” – mondta Lafferty.

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy három fordulóval a vége előtt így fogunk állni: öt győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Izgatott vagyok, és tudom, hogy mások is azok, alig várjuk, hogy biztosítsuk a kijutást” – tette hozzá a Norwich csatára.

EB 2016
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45
(Tv: M4)
Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45 (Tv: Sport2)

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Az F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 7
5
1 1 11– 5 +6 16
2. Románia 7 4 3 7– 1 +6 15
3. MAGYARORSZÁG 7 3 3 1 5– 3 +2 12
4. Finnország 7 2 1 4 6– 8 –2 7
5. Feröer 7 2 5 5–11 –6 6
6. Görögország 7 2 5 2– 8 –6 2

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Király Gábor (Haladás), Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros)
Védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros), Bódi Ádám (DVSC-Teva), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország)
Támadók:
Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)

AZ ÉSZAKÍR KERET FERÖER ÉS MAGYARORSZÁG ELLEN
Kapusok:
Roy Carroll (Notts County), Alan Mannus (St. Johnstone), Michael McGovern (Hamilton Academical)
Védők: Chris Baird (Derby County), Craig Cathcart (Watford), Jonny Evans (West Bromwich Albion), Shane Ferguson (Millwall), Lee Hodson (MK Dons), Aaron Hughes (Melbourne City), Gareth McAuley (West Bromwich Albion), Conor McLaughlin (Fleetwood Town), Paddy McNair (Manchester United)
Középpályások: Chris Brunt (West Bromwich Albion), Stuart Dallas (Leeds United), Steven Davis (Southampton), Corry Evans (Blackburn Rovers), Patrick McCourt (Luton), Oliver Norwood (Reading) Támadók: Liam Boyce (Ross County), Will Grigg (Wigan), Kyle Lafferty (Norwich), Caolan Lavery (Sheffield Wednesday), Josh Magennis (Kilmarnock), Niall McGinn (Aberdeen), Billy Mckay (Dundee United), Jamie Ward (Nottingham Forest)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik