U20-as vb: „A magyarok nem állhatnak be védekezni ellenünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.06. 20:17
null
Manu Garba szerint csapata motivált, és győzni szeretne a magyar válogatott ellen (Fotó: dailypost.ng)
Manu Garba, az U20-as nigériai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnapi, Nigéria–Magyarország mérkőzés előtt elmondta, csapata célja a második hely, ehhez pedig mindenképpen nyerniük kell a magyar nemzeti tizenegy ellen.

 

Mint ismert, az utolsó játéknapon a magyar válogatott továbbjut, ha:

– legyőzi Nigériát
– döntetlent játszik Nigériával
– kikap Nigériától, de az F-csoportban a Honduras, Fidzsi kettős egyike sem szerez pontot.

Manu Garba, a nigériai válogatott szövetségi kapitánya elárulta, csapata motivált, és nyerni akar a magyarok ellen.

„Az Észak-Korea elleni siker után nagyon motivált az együttes. Azért jöttünk ide, hogy minden mérkőzésen diadalmaskodjunk, és a világbajnokságot is szeretnénk megnyerni. Nem akarunk korán hazamenni, inkább majd utolsóként hagynánk el Új-Zélandot” – mondta Garba.

„A legrosszabb esetben második helyen szeretnénk továbbjutni a csoportból, ehhez mindenképpen le kell győznünk a magyar válogatottat. Magyarország erős ellenfél, de nem engedhetik meg maguknak, hogy beálljanak védekezni, ahogy azt Brazília ellen tették, mert nekünk van az egyik legjobb támadójátékunk a tornán.”

Bernd Strocknak, a magyar labdarúgó-válogatott sportigazgatójának mérkőzés előtti sajtótájékoztatójáról ide kattintva olvashatnak!

E-CSOPORT
7.00: Magyarország–Nigéria (New Plymouth, Tv: Duna) – élőben az NSO-n!
7.00: Brazília–Észak-Korea (Christchurch)

 

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1.
Brazília
22


6–3
3
6
2. Magyarország 2 1 1 6–3 3 3
3. Nigéria 2 1 1 6–4 2 3
4. Észak-Korea 2 2 1–9 –8 0

 

 

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
2026.01.14. 23:57

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56
Ezek is érdekelhetik