Futsal Eb-selejtező: 4 debütáns, 4 klubból válogatott Rivera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 10:49
Sito Rivera, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 14 fős keretet, amely március 16-án, hétfőn utazik el Szkopjéba, hogy részt vegyen a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőin. A magyar válogatott Macedóniával, Spanyolországgal és Svájccal csap össze.

Rivera mindössze négy helyről, Győrből, Veszprémből, Berettyóújfaluból és az Aramisból válogatott. A keretnek tagja lett négy olyan futsalos (Matkovics Gábor, Komáromi Péter, Horváth Norbert és Hosszú Ádám), aki még nem lépett pályára a nemzeti tizenegyben tétmérkőzésen.

A válogatott egy héttel ezelőtt vonult edzőtáborba, a szűkítésnél Tihanyi Csaba és Mezei Dávid (mindkettő MVFC), valamint Öreglaki Norbert (Haladás) és Szeghy Szabolcs (Vasas) maradt ki. Öreglaki annak ellenére sem utazhat, hogy 24 góljával vezeti az NB I góllövőlistáját.

„A macedónok és a svájciak ellen is a győzelem kiharcolása a célunk, a spanyol válogatott ellen pedig szeretnénk tisztességesen helytállni. Az első mérkőzést a házigazdák ellen vívjuk, ezen nagyon sok múlik majd” – mondta Rivera az mlsz.hu-nak.

FUTSAL EB-SELEJTEZŐ
MAGYAR KERET
Kapusok:

Matkovics Gábor (ETO Futsal Club)
Tóth Gyula (ETO Futsal Club)
Mezőnyjátékosok:
Lódi Tamás (ETO Futsal Club)
Harnisch Ákos (ETO Futsal Club)
Dróth Zoltán (ETO Futsal Club)
Németh Péter (1. FC Veszprém)
Rábl János (MVFC-Berettyóújfalu)
Lovas Norbert (MVFC-Berettyóújfalu)
Dávid Richárd (MVFC-Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC-Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu)
Komáromi Péter (MVFC-Berettyóújfalu)
Hosszú Ádám (Aramis SE)
Horváth Norbert (Aramis SE)

A MACEDÓNIAI EB-SELEJTEZŐ PROGRAMJA

Március 18.
19.00: Macedónia–Magyarország

Március 19.
16.30: Magyarország–Spanyolország

Március 21.
16.00: Svájc–Magyarország

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik