Magyar-finn: a válogatottsági rekord is motiválja Juhászt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.13. 18:27
null
Az Anderlecht–Hamburg El-mérkőzésen Juhász éppen Ruud Van Nistelrooyt előzi meg (Fotó: Reuters)
Juhász Roland, a Videotonban és a magyar válogatottban egyaránt alapemberként számításba vett labdarúgó belga újságíróknak nyilatkozva elmondta: bizony, hiányzik neki Brüsszel, és a nemzeti együttesben motivációt jelent számára, hogy a pályára lépések számát tekintve rekorder legyen.



„Csodálatos volt – utalt kezdésnek Juhász az Anderlechtnél eltöltött nyolc idényre, bár a válás nem sikerült a legszebbre, hiszen az akkori vezetőedző nem számított rá. A védő azonban nem foglalkozik már az akkori mellőzéssel. – Az Anderlecht mindörökre a részem marad, de ez logikus, ha valaki sokáig egy klubnál játszik. Szeretem a múltbéli negatív dolgokat magam mögött felejteni, és csak arra emlékezni, hogy mennyi szeretetet kaptam a klubtól és minden embertől. Bevallhatom: bizony hiányzik Brüsszel.”

A cikkben említést tesznek arról, hogy Juhász Budapesten él, de a fővárostól hetven kilométerre lévő székesfehérvári klubban, a Videotonban játszik, amely éppen listavezető az NB I-ben. A védőt a bajnoki cím megszerzése mellett motiválja a válogatottal való kijutás a 2016-os Európa-bajnokságra. (Meg is jegyezték, hogy pénteken Finnország lesz a magyarok soros ellenfele.)

„Éppen kifelé jövünk egy gyengébb időszakból. Miután itthon elveszítettük az első selejtezőnket Észak-Írország ellen, Dárdai Pál vette át a válogatott irányítását, és most új szelek fújnak. Elég fura a csoportunk, kiegyenlítettek az erőviszonyok. Nálunk kimondott cél a kvalifikáció, én pedig emellett szeretném megdönteni a válogatottsági rekordot. Most nyolcvanháromnál tartok, és százegy a rekord. Ez az én személyes célom.”

Juhász Roland: Folytonos az egy hónappal ezelőtti szemléletváltás



Broadcast live streaming video on Ustream

Legfrissebb hírek

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Juhász Roland a BL-döntőről: Nem volt látványos mérkőzés

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 09:25

Inkább behelyezi, mint belövi: születésnapos az első magyar vb-gól!

Minden más foci
2026.05.27. 10:20

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16
Ezek is érdekelhetik