U18-as válogatott: szoros meccsen újabb vereség Svájctól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.02. 23:21
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy szoros mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett Svájctól.

A héten már másodszor csapott össze az U18-as csapat Svájccal, az első mérkőzésen 3–0-s vereséget szenvedett Pisont István csapata.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a csütörtöki esti mérkőzésen a svájciak a 9. percben egy jobb oldali akció során kihasználtak egy védelmi hibát, és megszerezték a vezetést, de a kapott gól nem törte meg a mieinket, az első negyedóra után egyre magabiztosabban kezdett játszani a válogatott.

Átvette az irányítást, és több kecsegtető lehetőséget is kidolgozott a Pisont-csapat, ám hiába voltak veszélyesek a pontrúgások, és került a csapat néhány alkalommal helyzetben a hazai kapu elé, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

A második félidőben is jó ritmusú, magas színvonalú volt a találkozót, a magyar válogatott harcos játéka nem feküdt a házigazdáknak. Benne volt a levegőben az egyenlítés, de a 81. percben az ellenfél kapuja előtt labdát vesztettünk, a svájciak ebből gyors kontrát indítottak, és megszerezték második góljukat. A 85. percben szorossá tettük a meccset, a Popov Patrik ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Sallai Roland értékesítette. A hajrában mindent megtettünk az egyenlítésért, de a svájciak kivédekezték a hátralévő időt, és 2–1-re megnyerték a mérkőzést.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, végig nagy iramban, jó mentalitással futballoztunk, kicsit bosszús voltam a lefújás után, mert a pályán látottak alapján nem érdemeltünk vereséget. A lefújás után az eredmény ellenére megdicsértem a srácokat, ugyanis egy kiváló erőkből álló válogatottal sikerült felvenniük a versenyt. Nagy lemaradással indult év elején ez a korosztály, de sokat fejlődött mostanáig, és ha a folytatásban is ilyen felfogásban, csapatszellemben, valamint hasonló ritmusban tud játszani, akkor az eredmények is egyre jobbak lesznek. Hasznos hetet tudunk magunk mögött, értékes tapasztalatokat szereztünk, köszönettel tartozom játékosoknak a hozzáállásukért, valamint a klubjaiknak, amiért minden segítséget megadtak a válogatott munkájához" – mondta a mérkőzést követően Pisont István.

Svájc–Magyarország 2–1 (1–0)
Magyarország: Gyollai – Hursán (Ayrton, 84.), Fehér , Csonka , Varga M. – Óvári (Tóth M., 71.), Szivacski, Kitl (Lipcsei Á., a szünetben), Pendl Alexander (Murka, a szünetben) – Korozmán (Popov, 79.), Sallai

Legfrissebb hírek

Jégkorong: sima győzelem és bennmaradás az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.24. 21:46

Jégkorong: nem bírtak a svájciakkal az U18-as fiúk a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.21. 16:02

Jégkorong: vereséggel kezdett az U18-as válogatott a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.18. 14:53

Jégkorong: kezdődik az U18-as divízió I/A-világbajnokság Krynicában

Utánpótlássport
2026.04.17. 09:07

Jégkorong: vereség Svájc ellen az U18-as vb főpróbáján

Utánpótlássport
2026.04.15. 14:54

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.10. 16:00

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.08. 16:29

U18-as válogatottunk egygólos vereséget szenvedett Franciaországtól

Magyar válogatott
2026.03.28. 16:19
Ezek is érdekelhetik