Feröeri-magyar: Szivics, az NB I volt „feröerije” figyelmeztet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.14. 10:37
A DVTK vezetőedzője, Tomiszlav Szivics korábban öt évig játékos-edző volt Feröeren, és tisztában van vele, mi várhat a mai Eb-selejtezőn a magyar válogatottra.

„Hú, az már nagyon régen volt!” – hangsúlyozza rögtön a Nemzeti Sport megkeresésekor Tomiszlav Szivics, amikor szóba kerül, hat évet töltött el Feröeren, s ha valaki, akkor ő tudja, mire számíthat kedden a magyar válogatott. A DVTK vezetőedzője 1996 és 2001 között játékos-edző volt a szigeteken, három csapatnál – Vágur, B36, KÍ – is szerephez jutott, mielőtt a szerb U17-es korosztályos válogatottnál vállalt munkát.

„Egyike voltam az első külföldieknek, akik Feröerre kerültek – emlékezik a 48 éves szakember. – Élveztem a munkát, szabad kezet kaptam, jobbára azt csináltam, amit szerettem volna. A vezetők hagytak kibontakozni, mindent alárendeltek a fejlődésnek. Nemcsak játszottam és a felnőttcsapat felkészítéséért feleltem, hanem az egész brigádot én edzettem, az U15-ös együttestől kezdve az U21-esekig. Bámulatos volt, ahogy a játékosok hozzáálltak a munkához: miután letudták a napi melót, jöttek, és úgy tréningeztek, mint az igazi profik! Abban biztosak lehetünk, hogy kedden százhúsz százalékot igyekeznek kiadni magukból.”

„Azok az idők elmúltak, amikor mindenki bucira verte őket – figyelmeztetett Tomiszlav Szivics. – Vigyázni kell velük! Muszáj őket komolyan venni, mert ha valaki is félvállról veszi a mérkőzést ellenük, gond lehet. Láttam azonban, hogy a magyar válogatott milyen hozzáállással lépett Bukarestben pályára. Ha hasonlóan motivált lesz, kijön a két válogatott közötti tudásbeli különbség, ez pedig az eredményben is megmutatkozik. Nem árt ugyanakkor mindenre felkészülni, mert Feröeren az év háromszázhatvanöt napjából csaknem háromszázhúszon esik az eső, emellett nagyon fúj a szél. Kellemetlen a klíma, nehéz megszokni. De nem szabad hagyni, hogy bármi is ezen múljon, ráadásul most napsütést jósolnak az ott lakók.”

SZIVICS A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN RÉSZLETESEBBEN IS BESZÉL A FERÖERI KÖRÜLMÉNYEKRŐL, KITÉR A MŰFÜVES PÁLYA JELENTŐSÉGÉRE IS.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, F-CSOPORT
Október 14., kedd
20.45:
Feröer–MAGYARORSZÁG (Tv: M1) – élőben az NSO-n!
20.45: Finnország–Románia
20.45: Görögország–Észak-Írország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 2 2 4–1 +3 6
2. Finnország 2 1 1 4–2 +2 4
3. Románia 2 1 1 2–1 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 1
5. Görögország 2 1 1 1–2 –1 1
6. Feröer 2 2 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
17 órája

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30
Ezek is érdekelhetik