Eb 2016: az északír játékos szerint a kapusuk is lőheti a gólt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.06. 13:01
Vasárnap este az északír labdarúgó-válogatott vendégeskedik az Üllői úton, a magyar együttes ellenük kezdi meg Eb-selejtezős szereplését. A brit rivális fogadkozik és ígérget. A rutinos védő, Aaron Hughes budapesti győzelemről beszélt, és a sikeres kvalifikációról sem mondott le, míg honfitársa, a WBA középpályása, Chris Brunt ugyancsak nem feltartott kézzel érkezik.

„Különbség van a felelősségben, amikor idegenben játszol – mondta Brunt, aki beszélt a válogatottra nehezedő nyomásról. – Vendégként általában nyomás alá helyeznek minket a házigazdák, de képesek vagyunk hatékonyan védekezni és együttműködni a támadókkal. Ebben az is benne van, hogy kapott gól nélkül, egyetlen szerzett találattal is három ponthoz juthatunk. Mert a győzelemnek nincs jó vagy rossz módja. És nem számít, hogy ki szerzi a gólunkat, lehet az a kapusunk, Roy is."

A magyar válogatott vasárnap 18 órakor fogadja az új Üllői úti stadionban az északír válogatottat a 2016-os Európa-bajnokság első selejtező mérkőzésén.

A 23 FŐS ÉSZAKÍR KERET
Kapusok:
Roy Carroll (Notts County), Alan Mannus (St. Johnstone), Michael McGovern (Hamilton)
Védők: Aaron Hughes (Brighton), Chris Baird (West Bromwich), Gareth McAuley (West Brom), Craig Cathcart (Watford), Daniel Lafferty (Burnley), Conor McLaughlin (Fleetwood), Luke McCullough (Doncaster)
Középpályások: Steven Davis (Southampton), Chris Brunt (West Brom), Sammy Clingan (Kilmarnock), Corry Evans (Blackburn), Oliver Norwood (Reading), Shane Ferguson (Newcastle), Paul Paton (Dundee United), Andy Little (Preston)
Csatárok: Kyle Lafferty (Norwich), Niall McGinn (Aberdeen), Jamie Ward (Derby), Billy McKay (Inverness), Josh Magennis (Kilmarnock), Will Grigg (MK Dons)

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

NL-ellenfélnéző: jön Rebrov és Kvarachelia is, na meg egy ismerős arc a Liverpoolból

Magyar válogatott
2026.02.12. 20:05

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44
Ezek is érdekelhetik