U21: a Honvéd szerbiai születésű támadója is kerettag

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 16:52
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi edzője, Dajka László kijelölte a keretét a spanyolok és a bosnyákok ellen készülő Európa-bajnoki selejtezőkre. A szakembertől meghívót kapott a Budapest Honvéd szerb-magyar kettős állampolgárságú támadója, Holender Filip is.

A magyar válogatottnak már nincs esélye arra, hogy kiharcolja az U21-es Európa-bajnokságon való részvételt, csütörtöki ellenfelünket, a spanyol válogatottat ugyanakkor egyetlen pont választja el attól, hogy matematikailag is bebiztosítsa csoportgyőzelmét. Az utolsó meccsekre Dajka László készíti fel a válogatottat, a szakvezető az A-válogatott kerethirdetése után kijelölte saját keretét is.

„Miután elvállaltam a feladatot, hosszabban elbeszélgettünk Róth Antallal, hiszen ő kezdte el az Eb-selejtezőket a csapattal, és nála jobban senki sem ismeri a korosztályt – mondta az mlsz.hu-nak Dajka László. – Átnéztem a korábbi kereteket, és beszereztem minden információt a játékosokról, majd kijelöltem azt az együttest, amellyel nekifutunk az utolsó két selejtezőnek. Időszakos feladatot kaptam a szövetségtől, ezért nem szándékozom jelentősebb változtatásokat eszközölni a csapaton, de nincs is ötven-hatvan válogatott szintű játékosunk ebben a korosztályban, akik közül válogatni lehetne, ezért a korábbi keretből gazdálkodom én is.”

A mieink a selejtező sorozat szempontjából tét nélkül lépnek pályára a spanyolok és a bosnyákok ellen, ám Dajka László szerint a játékosok nem foglalkozhatnak azzal, hogy már nincs esély az Eb-részvétel kiharcolására, tudásuk legjavát kell adniuk a találkozón.

„Aki válogatott mezben pályára lép, annak mindig kötelessége a legjobb teljesítményt nyújtani, tét nélküli válogatott meccs nem létezik. Két nehéz mérkőzésre számítok, meggyőződésem, hogy a keret tagjai mindent el fognak követni a pályán a jó eredmény érdekében. Első ellenfelünk, a spanyol válogatott nagyszerű játékosokból áll, várhatóan többet fogja birtokolni a labdát, mint mi. Én azonban soha, egyetlen ellenféltől sem félek, hiszek abban, hogy bravúrt tudunk elérni. A legfontosabb, hogy legyen tartása a válogatottnak, és mindenki becsületesen küzdjön a mérkőzésen” fogalmazott Dajka László.

A mieink szeptember 4-én Felcsúton, a Pancho Arénában a csoport élén álló spanyolokat fogadják, négy nappal később a bosnyákok otthonában zárják a selejtezősorozatot.

AZ U21-ES MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Jova Levente (Ferencvárosi TC), Nagy Gergely (Dunaújváros PASE), Rusák Edvárd (Kaposvári Rákóczi FC)
Védők: Szolnoki Roland (Videoton FC), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Tamás Márk (Puskás Akadémia FC), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Króner Martin (Zalaegerszegi TE FC), Farkas Norbert (Zalaegerszegi TE FC)
Középpályások: Poór Patrik (MTK Budapest), Windecker József (Győri ETO FC), Patvaros Zsolt (Kecskeméti TE-Phoenix Mecano), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Kleinheisler László (Videoton FC), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Márkvárt Dávid (Pécsi MFC-MATIAS)
Támadók: Holender Filip (Budapest Honvéd), Ugrai Roland (Ferencvárosi TC), Bese Barnabás (MTK Budapest), Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK), Vass Patrik (MTK Budapest), Szécsi Márk (Nyíregyháza Spartacus FC)

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik