Válogatott: Leandro a Ferencvárosba akar hazatérni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.05. 21:35
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett Győrben Finnországtól az új szövetségi kapitány, Pintér Attila bemutatkozó találkozóján. Az összecsapás után Leandro, a magyar válogatott balhátvédje a mérkőzés mellett saját pályafutásáról is nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.
BEMUTATKOZOTT PINTÉR ATTILA
Vereséggel, füttyel ért véget Pintér bemutatkozása – ÖSSZEFOGLALÓ
MECCSTUDÓSÍTÁS – PERCRŐL PERCRE
Pintér: A finnek két és fél éves előnyben vannak – REAKCIÓK
Osztályozza Dzsudzsákékat a finnek ellen! – SZAVAZÁS
BEMUTATKOZOTT PINTÉR ATTILA
Vereséggel, füttyel ért véget Pintér bemutatkozása – ÖSSZEFOGLALÓ
MECCSTUDÓSÍTÁS – PERCRŐL PERCRE
Pintér: A finnek két és fél éves előnyben vannak – REAKCIÓK
Osztályozza Dzsudzsákékat a finnek ellen! – SZAVAZÁS

„Ami a mérkőzést illeti, küzdöttünk, hajtottunk, de nem sikerült megvalósítani azt, amit a kapitány kért tőlünk. Jól kezdtünk, de tizenöt perc után a finnek átvették az irányítást. A jövőben az a dolgunk, hogy a hibákat kijavítsuk” – mondta Leandro, aki ismét elmondta, hogy a nyártól szeretné újra Magyarországon folytatni a pályafutását.

„Továbbra sem tettem le róla, hogy itthon folytassam a játékot. Budapesten szeretnénk letelepedni, ezért a Ferencvárosba térnék haza” – tette hozzá a korábban a fővárosi zöld-fehéreknél is megforduló védő.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
4 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
18 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16