Válogatott: törökországi edzőtábor február elején?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.03. 17:21
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a pénteki, NB I-es edzőkkel és klubvezetőkkel történt egyeztetése után elmondta, hogy február elején nyolc-kilenc napos törökországi edzőtáborba utazhat a nemzeti csapat. A szakember hozzátette, a külföldi játékosok megkérik majd klubjukat, hogy néhány napra ők is csatlakozhassanak a kerethez.

„Nagyon örülök, hogy az edzők, technikai igazgatók, tulajdonosok ilyen pozitívan álltak a dolgokhoz. Az elmúlt években is tettünk néhány lépést előre, de ahhoz, hogy újabb lépéseket tegyünk, ilyen összefogás szükséges. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a jelenlévők megértették” – kezdte Pintér Attila az MLSZ Tv-nek.

„A közös munkába az is beletartozik, hogy kikérem az edzők véleményét, hiszen csak akkor tudunk egységesen dolgozni, ha ők – akik napi szinten kapcsolatban állnak a játékosokkal – is tesznek javaslatokat, és elmondják, hogy mely futballisták azok, akik segíteni tudnak a válogatottnak. Továbbra is folyamatosan szeretnék kommunikálni az edzőkkel, és megkértem őket, hogy írják fel azoknak a nevét, akik erősségeink lehetnek, mert mi csak a mérkőzéseken látjuk a játékosokat, csak akkor tudjuk levonni a következtetéseket. Olyan futballisták kerülnek majd be, akik minden szempontból méltóak arra, hogy a válogatottban szerepeljenek” – folytatta a szövetségi kapitány.

„Januárban szeretnénk háromszor két napot eltölteni a játékosokkal, február elejére pedig nyolc-kilenc napos edzőtábort tervezünk Törökországban. Több válogatott játékossal is beszéltem már, akik külföldön játszanak, megkérik majd a klubjukat, hogy engedjék el őket a külföldi összetartásunkra, ha nem is egy hétre, de négy-öt napra. Fontos lenne, hiszen a légiósokat is be tudnánk illeszteni abba a munkába, amit az itthon játszókkal addigra már elvégzünk. A bajnokság közben minden második héten találkoznánk, hogy az egymás közti kommunikációt javítsák a játékosok, mind támadásban, mind védekezésben. Szeretnénk, ha több játékrendszerben is tudnánk játszani, mert lesznek olyan mérkőzések, amikor nekünk kell alkalmazkodnunk az ellenfélhez, amelynek ki kell használnunk a gyenge pontjait, hogy eredményesek legyünk” – tette hozzá Pintér.

Legfrissebb hírek

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
4 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
14 órája

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
20 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
2025.05.05. 21:15

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:38

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55
Ezek is érdekelhetik