MLSZ: Nem örülök, de az élet már csak ilyen - Nyilasi

Vágólapra másolva!
2014.01.21. 16:27
Nyilasi Tibor az MLSZ honlapjának adott nyilatkozatban reagált arra, hogy a szövetség kedden megköszönte a munkáját sportigazgatóként. A továbbiakban is a szövetség alkalmazásában, immár a labdarúgás népszerűsítéséért dolgozó Nyilasi sok sikert kívánt azoknak, akik a jövőben irányítják az utánpótlást.

„Természetesen nem örülök a változásnak, de az élet már csak ilyen. Mivel az utánpótláscsapatainknál átgondolt szerkezeti és szervezeti átalakítás lesz, ezért megértem és tudomásul veszem, hogy ez a feladat már egy új csapatra hárul – idézte Nyilasi Tibort az mlsz.hu. – Azért annak nagyon örülök, hogy a kollégák közül Mészöly Géza, valamint Pisont István marad az MLSZ kötelékében, és továbbra is ők készítik fel az U19-es csapatunkat a nyári, hazai rendezésű Eb-re. Őszintén hálás vagyok a sorsnak, hogy három évet együtt dolgozhattam a képzési és szakmai igazgatóval, Both Józseffel, aki hihetetlenül komoly szakmai tudással rendelkezik, rengeteget dolgozott, és olyan munkatempót diktált a kollégáknak, ami felért egy önálló edzői kurzussal.”mlsz.hu. – Azért annak nagyon örülök, hogy a kollégák közül Mészöly Géza, valamint Pisont István marad az MLSZ kötelékében, és továbbra is ők készítik fel az U19-es csapatunkat a nyári, hazai rendezésű Eb-re. Őszintén hálás vagyok a sorsnak, hogy három évet együtt dolgozhattam a képzési és szakmai igazgatóval, Both Józseffel, aki hihetetlenül komoly szakmai tudással rendelkezik, rengeteget dolgozott, és olyan munkatempót diktált a kollégáknak, ami felért egy önálló edzői kurzussal.”

„Az utánpótlás-válogatottjaink körül olyan kollektíva alakult ki az elmúlt három esztendőben, amelyben öröm volt dolgozni. Ami a személyemet illeti, Vági Márton főtitkár úr jelezte, hogy az eddigi szerteágazó feladataimból több is megmarad, így az OTP Bank Bozsik-programban, a Grassroots területén, az UEFA Futball Bizottságában és a Magyar Labdarúgás Fejlesztésért Alapítványban végzendő tevékenységem is, ez utóbbi főként az infrastruktúra-fejlesztésekkel összefüggő feladat, úgyhogy unatkozni a jövőben sem fogok. Egyúttal bízom benne és azt kívánom, hogy az utánpótláscsapatainkat érintő változások nyomán a korábbinál sikeresebb és eredményesebb legyen a magyar futball utánpótlása, hiszen mindannyian ezért dolgozunk!” – mondta Nyilasi.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
14 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
14 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50
Ezek is érdekelhetik