Válogatott: Bízom az MLSZ értékítéletében kapitánykérdésben - Németh K.

2013.12.23. 08:54
null
Németh bízik benne, hogy az MLSZ jó döntést hozott (Fotó: NS-archív)
Úgy áll a helyzet, hogy a magyar válogatottban számításba vehető légiósok közül Németh Krisztián nyerte meg a „góllövőversenyt”. A támadó a holland Rodában hétszer talált be az ellenfelek kapujába, ennek ellenére nem elégedett.

A Roda centere házi gólkirály, de neki inkább az ősz eleje és a közepe számított ígéretesnek: október 27. után két hete talált be újra, igaz, szépségdíjasan – több védőt is kicselezve vette be a NEC kapuját

„Sajnos maradt bennem legalább három gól, így nem vagyok elégedett magammal – mondta a 24 éves Németh Krisztián a Nemzeti Sportnak. – A bajnokság előtt aláírtam volna ezt a félszezont, az év vége azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, jelenleg csak a tizenötödik helyen vagyunk a tabellán, emiatt is van bennem hiányérzet.”

Azért a tizennyolc fellépésen szerzett hét gól vállalható, válogatott szinten is.

„Rám feltétlenül számíthat a kapitány, biztos vagyok abban, hogy a társaim is így vannak ezzel, akár külföldön játszanak, akár Magyarországon. Hogy meglepett-e Pintér Attila kinevezése? Semmit sem tudtunk arról, ki lesz a kapitány, így minden név meglepő lett volna. Én bízom az MLSZ értékítéletében, a legfontosabb pedig úgy is az, hogy végre kijussunk egy világversenyre.”

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik