Futsal: Franciaországban zárja az évet a válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 16:30
A magyar futsalválogatott Franciaországban zárja az évet: Sito Rivera együttese kedden és szerdán is megmérkőzik a francia válogatottal – adta hírül az mlsz.hu.

A magyar futsalválogatott a múlt héten Móron, Kuvait ellen lépett pályára, és 0–2-s félidő után 3–2-s győzelmet aratott. Sito Rivera együttese máris újabb meccseket játszik, kedden és szerdán 20.00 órakor a franciaországi Saint Quientinben mérkőzik meg a házigazdákkal.

A múlt heti kerethez képest jelentős változás, hogy visszakerültek a csapatba a bajnoki címvédő Rába ETO játékosai (Balázs Zoltán, Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos), így a mieink legerősebb összeállításukban készülnek a meccsre.

A franciák futsalban nem tartoznak a világ legjobbjai közé (40. helyen állnak a világranglistán, míg a mieink a 28. pozíciót foglalják el), de sokat fejlődtek az elmúlt években, még ha az idei Európa-bajnoki kvalifikáció során már az előselejtezőben el is véreztek.

„Az első meccsre a saját elképzeléseink szerint fogunk készülni és taktikát választani, a másodikra már az első meccs tapasztalataihoz mérten alakítjuk a játékot – mondta a mérkőzésekről Sito Rivera. – A francia válogatott egy fizikailag erős, gyors csapat, nem lesz könnyű dolgunk ellene. A nemzetközi ritmus felvételéhez elengedhetetlen, hogy nagy iramú meccseken edződjünk, ezért is lesz hasznos ez a páros mérkőzés, amely már a 2016-os vb selejtezőire való felkészülésünket szolgálja."

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Balázs Zoltán (Rába ETO), Tóth Gyula (Dunakeszi Kinizsi)
Mezőnyjátékosok: Lódi Tamás (Rába ETO), Dróth Zoltán (Rába ETO), Harnisch Ákos (Rába ETO), Dávid Richárd (MVFC-Berettyóújfalu), Rábl János (MVFC-Berettyóújfalu), Lovas Norbert (MVFC-Berettyóújfalu), Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu), Gál István (MVFC-Berettyóújfalu), Gyurcsányi Zsolt (Swietelsky-Haladás VSE), Halmos Máté (Swietelsky-Haladás VSE), Szeghy Szabolcs (MAFC BME DA), Öreglaki Norbert (MAFC BME DA)

Legfrissebb hírek

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Futsal NB I: a bronzcsata második meccsét is megnyerte a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 21:25

A Veszprém simán megverte a Kecskemétet a futsal NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:44

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 22:57

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05
Ezek is érdekelhetik