Román-magyar: provokálták a vonattal érkező magyarokat

Vágólapra másolva!
2013.09.06. 16:03
Amint arról már beszámoltunk, péntek délután megérkezett Bukarestbe a magyar szurkolói különvonat; a rajta utazók egy csoportja szóváltásba keveredett, majd összecsapott a román csendőrséggel. A nagy erőkkel készültségben álló csendőrség rövid dulakodás után autóbuszokba terelte és elszállította a hangoskodó drukkereket.

A különvonatot magyarokat gyalázó, „bozgori” (hazátlan) skandálással fogadták a bukaresti Északi pályaudvaron összegyűlt kíváncsiskodók, amire a magyarok közül többen „cigányok” kiabálással és sörösüvegek dobálásával válaszoltak.

A pillanatokon belül kialakult dulakodás során a magyar szurkolók ellen gumibotokat és könnygázt vetett be a csendőrség, majd beterelte őket az odakészített buszokba.

A csendőrség szóvivője szerint sikerült elkülöníteniük az agresszív szurkolókat, „akik nem fogják a stadionban látni a meccset”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik