U17-es válogatott: vereség után győzelem Szlovákia ellen

2013.03.14. 17:21
Az U17-es labdarúgó-válogatottunk két nap alatt másodjára találkozott Szlovákia fiataljaival: a keddi 1–0-s vereséget követően – az irreális körülmények ellenére – most 3–0-ra nyertek Pisont István tanítványai.

A szlovák és a magyar U17-es válogatott kedden Szencen találkozott egymással, akkor a házigazdák 1–0-ra nyertek. A mai telki visszavágót a nagy havazás miatt a műfüves pályán játszották le, de hiába tisztították meg a találkozó előtt, a kezdésre ismét vastag hótakaró borította a játékteret.

A körülményeknek megfelelően nem a szép, technikás futball játszotta a főszerepet a meccsen, a csúszós pályán nehezen boldogultak a játékosok, sokszor gondot okozott, hogy a labda elakadt a hóban. Az első félidőben egy 16-oson belüli kezezés miatt megítélt büntetőt Zsótér Donát értékesített, az első 40 perc egygólos magyar vezetéssel ért véget.

A fordulás után is a magyar válogatott támadójátéka volt hatékonyabb, Zsótér szabadrúgásból volt eredményes, majd egy szöglet után Koszta Márk közeli lövéssel állította be a 3-0-s végeredményt. Az U17-es válogatott számára ez a mérkőzés jelentette a főpróbát a hazai rendezésű Eb-elitkörre, amelyet március 26-án kezd meg a csapat Telkiben Finnország ellen – adta hírül az mlsz.hu.

Magyarország–Szlovákia 3–0 (1–0)
Magyarország:
Ivancsics Alex – Bedi Noel, Nagy Ádám, Polgár Kristóf, Spandler Csaba – Vida Máté, Murai Márk, Takács Krisztofer (Gazdag Dániel, 41.) – Bölcsföldi Milán (Grabant Bence, 55.), Tihanyi Olivér (Koszta Márk, 60.), Zsótér Donát. Szövetségi edző: Pisont István
G:
Zsótér Donát (2), Koszta Márk

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21