Egervári: A románok lekicsinylő nyilatkozata feltüzel minket

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 08:59
null
A mieink döntetlennel hangoltak a közelgő vb-selejtezőre (Fotó: MTI)
Rudolf Gergely napra pontosan tizenhét hónap elteltével lépett pályára a válogatottban, Böde Dániel pedig bemutatkozott a legjobbak között. Talán e két esemény volt a Fehéroroszország ellen Belekben 1–1-re végződő mérkőzés számunkra legfontosabb mozzanata. Egervári Sándor szövetségi kapitány jól tudja, a játékon van mit javítani, ám reményei szerint Varga Józseffel és Szalai Ádámmal kiegészülve eredményesebb lehet a csapat. A szakember a románok lekicsinylő nyilatkozatára is reagált.

– A találkozót követően úgy fogalmazott, a magyar válogatott magas fordulatszámú meccset játszott Fehéroroszország ellen. Aludva egyet a párharcra fenntartja ezt a véleményét?
Voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amelyekre feltétlenül illik ez a megfogalmazás – felelte immár pomázi otthonában Egervári Sándor szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Különösen az utolsó húsz percben pörögtek fel az események, ekkor mindkét csapat sokat tett a győzelem érdekében.

– Amikor keretet hirdetett, többek között nem mulasztotta el megjegyezni, hogy sok mindenre kíváncsi, de egy válogatott erőpróbán mindig a győzelem megszerzése az elsődleges. Ha ebből indulunk ki, akkor...
...akkor ebben a tekintetben lehet hiányérzetünk. Nyerni akartunk, hiszen a győzelmek mindig építik a közösséget, viszont bár a siker elmaradt, azért elégedetlenek sem lehetünk. Többek között azért sem, mert a párharc lehetőséget adott több taktikai elem kipróbálására, aztán Rudolf Gergely hosszú idő után ismét közöttünk lehetett, ráadásul Böde Dániel is bemutatkozhatott a nemzeti együttesben.

– Korábban nemegyszer elmondta, a meccsek után nehezen alszik el, éppen ezért amikor módja nyílik, még a meccs éjszakáján visszanézi a kilencven perc felvételét. Mivel Belekből még szerdán visszaindult a küldöttség, feltételezem, csak fejben tudta lepörgetni az eseményeket.
– A kollégákkal, de még a játékosokkal is már a repülőgépen beszéltünk a tapasztalatokról, de mert a mérkőzés DVD-felvétele is nálam volt, a laptopomon már a hazaúton volt lehetőségem belenézni.

– Amióta október 16-án a magyar válogatott 3–1-re felülmúlta Törökországot, az egész ország a Románia elleni párharcot várja. Mire lehet abból következtetni, hogy Victor Piturca alakulata szerdán vesztes állásból 3–2-re megverte Ausztráliát?
– Minden találkozó más, annak nincs értelme, hogy egy felkészülési összecsapást egy világbajnoki selejtezővel hasonlítsunk össze. Csak arra, hogy a rivális mit játszott Ausztrália ellen, nem hagyatkozhatunk, a márciusi párharcot úgysem az dönti majd el, hogy hat héttel korábban mi történt.

– Talán értesült a román labdarúgóliga elnöke, Dumitru Dragomir hangzatos nyilatkozatáról, amelynek lényege az volt, hogy könnyedén kell győzniük Magyarország ellen. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Belekben tartózkodó román kémek a magyar védelem sebezhetőségéről beszélnek, akkor elmondható, a csoportbeli vetélytárs nem a legjobb véleménnyel van rólunk.
– Ehhez csak a következőt fűzném hozzá: komoly szakember, sportvezető nem tesz ilyen nyilatkozatot. De ha mégis, akkor ezzel csak az ellenfelet tüzeli fel... Nyilván mi is tudjuk, nem működik minden úgy, ahogy szeretnénk, van még hová előrelépni a játékunkban, azonban a labdarúgók hozzáállására, mentalitására építhetünk – és ez nagyon fontos.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, EGERVÁRI SÁNDOR MIÉRT HÁLÁS A GYŐRI ÉS DIÓSGYŐRI FUTBALLISTÁKNAK ÉS VEZETŐKNEK, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik