MLSZ: idén is megrendezték a válogatottak találkozóját

2012.12.19. 14:45
A Magyar Labdarúgó-szövetség – a hagyományoknak megfelelően – egy év végi találkozó megszervezésével tisztelgett a magyar válogatott futballistái előtt.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a program a szokásoknak megfelelően a szövetség centenáriumi emlékművének megkoszorúzásával kezdődött. Az ünnepséget a Himnusz nyitotta meg, majd Nemcsák Károly szavalta el Szép Ernő Imádság című versét.

Vizi E. Szilveszter, az MLSZ elnökségi tagja a labdarúgásról és az összefogásról, az összetartás erejéről osztotta meg gondolatait a magyar futball történetének legnagyobb játékosaival.

A találkozón részt vett – a teljesség igénye nélkül – Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Szepesi György, Várhidi Pál, Göröcs János, Szűcs Lajos, Mészöly Kálmán, Dunai Antal, Ihász Kálmán, Fenyvesi Máté, Palotai Károly, és persze a fiatalabb generációk képviseletében is szép számban jöttek el egykori labdarúgók.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége nevében Csányi Sándor elnök, Vági Márton főtitkár, Berzi Sándor alelnök, Szilágyi György tiszteletbeli elnök és Anthony Radev elnökségi tag helyezett el koszorút az MLSZ centenáriumi emlékművén.

A kormányzat nevében Simicskó István sportért felelős államtitkár, Vígh László kormánybiztos, a labdarúgó legendák nevében Buzánszky Jenő, Göröcs János, Szűcs Lajos és Garaba Imre, a jelenlegi nemzeti csapat nevében Egervári Sándor szövetség kapitány és Vanczák Vilmos, a fiatal labdarúgók nevében Pisont István szövetségi edző és Baráth Roland, az U21-es válogatott tagja koszorúzta meg az emlékművet.

Az összejövetel a Hotel Arenában folytatódott, ahol a válogatott idei góljai után Kovács Péter freestyle világbajnok bemutatóját nézték meg az egybegyűltek, majd Csányi Sándor rövid köszöntőjében az MLSZ idei eredményeiről és jövőbeli terveiről beszélt.

Simicskó István is köszöntötte a jelenlevőket, végül Koltai Róbert és Ökrös Ottó bárzongorista közös műsora szerepelt a programban. A találkozót ünnepi ebéd, majd kötetlen beszélgetés zárta.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03