U17-es válogatott: a mieink a norvégok ellen is hibátlanok maradnának

Vágólapra másolva!
2011.09.28. 10:37
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott két győzelem után szerdán a norvégok ellen biztosíthatja be csoportelsőségét a hazai rendezésű Eb-selejtező minitornán.

Bár a mieink a fehéroroszok és az andorraiak elleni magabiztos győzelmek után már egy döntetlennel is csoportelsőként zárnának, Pisont István együttesének a célja a három pont megszerzése a norvégok ellen. A skandinávok az első meccsen magabiztosan, 3–0-ra legyőzték Andorrát, majd 3–0-ra kikaptak a fehéroroszoktól, vagyis kizárólag egy nagyobb különbségű győzelemmel lehetne esélyük a továbbjutást érő első két hely valamelyikének megszerzésére.

A Pisont István vezette szakmai stáb beszerezte a norvégok előző két meccsének felvételét, és a begyűjtött információk alapján készül a szerdai találkozóra. A mieinknél mindenki egészséges, az andorraiak elleni meccset kisebb sérülés miatt kihagyó Ács Ádám és Tóth László is játékra jelentkezett.

„A norvégok játékában egyre kevésbé lehet felfedezni a klasszikus skandináv jegyeket – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István. – Technikás játékosok alkotják a csapatukat, akik nagyon veszélyesek a gyors, rövid passzos játékban is, kreatívan próbálják bejátszani az üres területeket. Úgy gondolom, nagy hibát követtek el, amikor túlzott önbizalommal léptek pályára a fehéroroszok ellen, egyértelműen mentálisan maradtak alul azon a meccsen. Ez az utolsó lehetőségük, győzniük kell, ezért gyökeres változáson átesett csapatra számítok. Az elsődleges cél számunkra a továbbjutás, de az sem mindegy, hányadik helyen kerülünk az elitkörbe, hiszen ha megszerezzük az első helyet, valamelyest könnyebb lehet a sorsolásunk tavasszal."

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Norvégia 15.00 (tv: Sport1)
Telki, edzőcentrum
Andorra–Fehéroroszország 15.00
Tatabánya
A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont (8–1), 2. Fehéroroszország 3 (4–4), 3. Norvégia 3 (3–3), 4. Andorra 0 (0–7)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik