Csányi: 2020-ig ki kell jutni legalább két nagy tornára!

MTI MTIMTI MTI
2011.05.17. 13:21
null
Két nagy torna 2020-ig: ez az elnöki célkitűzés (Fotó: Korponai Tamás)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint a válogatottnak 2020-ig legalább két nagy tornára el kell jutnia ahhoz, hogy a sportág a terveknek megfelelően fejlődjön.

Az MLSZ telki edzőközpontjában tartott keddi küldöttközgyűlésen Csányi elmondta: arra is nagy szükség van, hogy a klubcsapatok a jövőben évről évre bejárják azt az utat, amelyet korábban a Ferencváros és a Debrecen, azaz rendszeres szereplői legyenek az európai kupáknak. Az elnök szerint ezek elengedhetetlen feltételei annak, hogy 2018-ra az átlagnézőszám a mostani 2800-ról nyolcezerre emelkedjen, valamint hogy az igazolt futballisták számát megduplázzák.

Csányi Sándor a 2010-es év elejétől induló értékeléssel kezdte előadását. Kiemelte a sikeres futsal Európa-bajnokság rendezését, a Spanyol Labdarúgó-szövetséggel kötött együttműködési megállapodást (az MLSZ további két hasonlót tervez még a jövőben), méltatta Kassai Viktort, akit a világ ötödik legjobb játékvezetőjének tart, valamint nagy sikernek nevezte, hogy Magyarország rendezheti a 2012-es FIFA-kongresszust.

Az elnök hozzátette: az egyik legfontosabb esemény a Magyar Labdarúgás Fóruma volt, amelyet valószínűleg többször is megrendeznek majd a jövőben, továbbá várhatóan továbbfejlesztik a telki edzőközpontot is, amelyet újabb pályákkal szeretnének bővíteni. Komoly hiánypótlásnak nevezte, hogy Grosics Gyula és Buzánszky Jenő is megkapta a Nemzet Sportolója elismerést.

Csányi szerint a nemzeti válogatott szereplését Egervári Sándor irányítása alatt a hollandok elleni hazai mérkőzést (0–4) kivéve összességében sikeresnek lehet nevezni, igaz, a gárda most visszaesett a FIFA-világranglistán (jelenleg az 52.), így ezen javítani kell. Hozzáfűzte: az elvárás továbbra is az, hogy a következő világbajnoki selejtezők sorsolásakor a harmadik kalapba kerüljön az együttes.

A Puskás Ferenc Stadion jövőjével kapcsolatban az MLSZ-elnök elmondta: várhatóan már ebben az évben kiírják a pályázatot. Jelenleg két megoldás tűnik lehetségesnek: vagy a jelenlegi stadionon belül épül meg, vagy a mostani helyett – lebontva a jelenlegit – lesz egy új.

A jövőben változatlanul kiemelt szerepet szánnak a Nyilasi Tibor és Both József által irányított Bozsik-programnak, valamint a női futballt is fejleszteni kellene – jelezte Csányi.

A magyar klubfutballal kapcsolatban elmondta: fontos a biztonság, így szeretné, ha hamarosan eltűnnének a stadionból a kerítések, valamint támogatja a szurkolói kártya bevezetését minden egyesületnél.

A 2010-es évben az MLSZ 115 millió forintos veszteséggel zárt. Amint azt Csányi Sándor elmondta, ezzel előzetesen számoltak is. Szerinte az MLSZ korszerűsítéssel hamarosan egy professzionálisan működő vállalat lehet.

Balogh Gabriella személyében új tagot választottak a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségébe; a marketingszakemberre a küldöttek 57 százaléka voksolt igennel a szervezet keddi, a telki edzőközpontban tartott közgyűlésén.

A grémiumban azt követően üresedett meg egy hely, hogy Borbély Zoltán április 12-i hatállyal lemondott posztjáról, mivel az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetőjeként is tevékenykedik. Helyét így Balogh Gabriella, az OTP volt marketingvezetője foglalja el.

Csányi Sándor MLSZ-elnök elmondta: „Balogh Gabriella színesíti és emeli az elnökség színvonalát, valamint elősegíti a médiákkal és a szponzorokkal való kapcsolattartást.”

A küldöttközgyűlésen elfogadták az Ollé Programiroda Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolással történő megszüntetését is. A szervezet alapszabályát csak egyes technikai pontokban változtatták meg a küldöttek.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 22:39

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2026.09.26. 20:56

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29