U18: fiataljaink képtelenek voltak gólt rúgni a házigazda Máltának

2011.04.04. 21:01
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott hétfőn délután gól nélküli döntetlent játszott Máltán a házigazda korosztályos nemzeti csapatával – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja.

A mieink gyorsan átvették az irányítást, és egészen a találkozó végéig nyomasztó fölényben játszottak, a máltaiak alig tudtak kijönni kapujuk előteréből – írja tudósításában az mlsz.hu.

A magyar válogatott mezőnyfölényére jellemző, hogy 21 pontrúgást végzett el a hazaiak tizenhatosának közelében (ebből 13 szöglet volt), míg az ellenfél a legritkább esetben jutott a másik kapu közelébe.

„A meccs folyamán végig az ellenfél térfelén zajlott a játék, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de ezeket sajnos nem tudtunk értékesíteni. Mezőnyben jól futballoztunk, a végjátékban azonban nem voltunk pontosak" – idézi az mlsz.hu Tuboly Frigyes szövetségi edzőt.

A két csapat szerdán 11 órától ismét megmérkőzik egymással.

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MÁLTA–MAGYARORSZÁG 0–0
Ta’Qali
MAGYARORSZÁG: Dombó – Poór, Tóth F., Lang, Kozma – Patvaros, Nagy G. (Tar, 75.), Holman (Földes, 50.) – Radó, Erdélyi (Pál D., 50.), Kapacina (Matetics, 60.). Szövetségi edző: Tuboly Frigyes
Legfrissebb hírek

Jégkorong: sima győzelem és bennmaradás az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.24. 21:46

Jégkorong: nem bírtak a svájciakkal az U18-as fiúk a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.21. 16:02

Jégkorong: vereséggel kezdett az U18-as válogatott a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.18. 14:53

Jégkorong: kezdődik az U18-as divízió I/A-világbajnokság Krynicában

Utánpótlássport
2026.04.17. 09:07

Jégkorong: vereség Svájc ellen az U18-as vb főpróbáján

Utánpótlássport
2026.04.15. 14:54

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.10. 16:00

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.08. 16:29

Jégkorong: célegyenesben az U18-as válogatott vb-felkészülése

Utánpótlássport
2026.02.10. 18:55
Ezek is érdekelhetik