Válogatott: Kenyeres Imre szerint sztárként kezelik Dzsudzsákot a PSV-nél

Vágólapra másolva!
2011.03.01. 08:32
Mint beszámoltunk róla, Egervári Sándor szövetségi kapitány segítője, Kenyeres Imre a hétvégén Hollandiában járt, ahol a PSV–Ajax bajnoki rangadót tekintette meg. A szakember az MLSZ hivatalos honlapjának számolt be az élményeiről és Dzsudzsák Balázs játékáról.

„A cél egyrészt az volt, hogy a helyszínen nézzem meg Balázs szereplését, és egyben megfigyeljem jelenlegi helyzetét a csapatán belül – mondta az mlsz.hu-nak Kenyeres Imre. – Másrészt láthattam a holland válogatott három stabil tagját, s igyekeztem minél pontosabb képet kapni játékuk jellemzőiről. A mérkőzés első félideje színvonalas futballt hozott, a PSV, elsősorban Balázs teljesítményének köszönhetően, közelebb állt a vezetés megszerzéséhez. Szélsőnk valamennyi veszélyes akcióban főszerepet játszott, előkészítőként és befejezőként is aktív volt."

„A második játékrészben a csapatok már óvatosabbak voltak, igyekeztek őrizni a biztos döntetlent, és nem akartak kockázatot vállalni, emellett azt is érezni lehetett, hogy fáradtabbak a játékosok, hiszen csütörtökön Európa-liga-meccsen léptek pályára. Akkor már tudni lehetett, hogy a Twente vereséget szenvedett, így a PSV az egy ponttal is növelte az előnyét a tabella élén. Azt is láthattam, hogy Dzsudzsák Balázst igazi sztárjátékosként kezelik a holland klubnál, a szurkolók gyakran skandálták a nevét, és a lefújás után is bőven akadt dolga, hogy kiszolgálja az autogramra vadászó drukkereket. A meccs előtt volt szerencsém megnézni a PSV edzőközpontját, érdekes volt látni, milyen körülmények között készülnek a játékosok Eindhoven külvárosában, egy erdős-parkos területen" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik