Válogatott: Egy önmagát megadó magyar csapat játszott - Mezey

Vágólapra másolva!
2011.03.27. 11:21
Mezey György, a Videoton vezetőedzője keményen kritizálta a Hollandia elleni pénteki Eb-selejtezőt 4–0-ra elveszítő magyar válogatottat: a szakember a fehérváriak hivatalos honlapjának elmondta, agresszívebb játékot várt a mieinktől.

„Csalódott vagyok. Először is agresszívebb, célratörőbb futballt vártam a válogatottunktól egy olyan mérkőzésen, amelyen jobban megszorongatjuk a hollandokat. Ám sajnos az Eb-selejtező végül inkább edzőmérkőzés jelleget öltött. Megfigyelhető a nemzetközi futballban, hogy a hazai pályán játszó csapat mindig a győzelemért száll harcba. Számomra viszont úgy tűnt, hogy egy önmagát megadó magyar válogatott futott ki a pályára a Puskás-stadionban, több olyan játékossal a soraiban, akiknek nagyobb a füstjük, mint a lángjuk, s az elmúlt években többször is csalódást okozott a szereplésük” – mondta Mezey György a vidi.hu-nak.

„A következtetéseket természetesen le kell vonni és lehetőség szerint okulni belőlük. Remélem, időben jött a pofon és a nemzeti tizenegy játéka hamarosan visszatér abba a mederbe, amelyet Egervári Sándor szövetségi kapitány jelölt ki, mert a tegnap nyújtott teljesítmény elfogadhatatlan. Meg kell ugyanakkor jegyezzem, hogy a közvélemény és a média indokolatlanul nagy elvárást fogalmazott meg a válogatottal szemben a hollandok ellen, pedig nem volt semmilyen okunk a hurráhangulatra. A kelleténél sokkal jobban kidomborították a »ha bejön...« típusú gondolatokat. Ami Liptákot és Eleket illeti, nem vagyok elégedetlen velük, szerintem minden tőlük telhetőt megtettek, ám nem tudtak továbblépni azon, amit a válogatott nyújtott, s maguk is beleszürkültek a csapat szürke játékába” – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
16 perce

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
17 órája

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik