MLSZ: húszból 14 területi igazgatói posztra sikerrel pályáztak

Vágólapra másolva!
2010.12.27. 12:22
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) területi (megyei, budapesti) igazgatói állásaira kiírt pályázatok elbírálása, értékelési folyamata a mai nappal lezárult. A húsz pozícióból 14-re már kiválasztották a jelölteket, nevüket a szerződésük aláírása után hozzák nyilvánosságra – adta hírül az MLSZ honlapja.

A meghirdetett húsz területi igazgatói pozícióra több mint négyszeres volt a túljelentkezés, összesen 84 pályázat érkezett. A pályázatok értékelése alapján a kiválasztási folyamat 14 megye esetében eredményes volt, hat megyében (részben formai, részben tartalmi okok miatt) eredménytelenül zárult. Ez utóbbi helyeken a kiválasztási folyamat újraindul.

A pályázaton kiválasztott jelöltekkel a szövetség apparátusa rövid határidőn belül megkezdi a munkaszerződések feltételeinek egyeztetését, részleteinek kidolgozását. A megyei igazgatókat – a munkaszerződések véglegesítése és aláírása után – hivatalosan az MLSZ elnöke nevezi ki, nevüket ezt követően hozza nyilvánosságra a szövetség. A teljes folyamat lezárásának várható időpontja január vége.

Az MLSZ közgyűlése 2010. június 14-én módosította a szövetség alapszabályát, amely szerint az MLSZ területi feladatait 2011. január elsejétől a szövetségen belül kialakított területi (megyei, budapesti) igazgatóságok végzik. Az MLSZ a legutóbbi elnökségi ülésén – az átmeneti időszak működőképességének biztosítása érdekében – a területi elnökségek és a bizottságok mandátumát hat hónappal meghosszabbította.

Legfrissebb hírek

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
2025.12.22. 21:23

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:56

Megbotránkoztató szurkolói viselkedés – nyolc NB I-es klubot büntetett az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 10:28

Katona Levente kétmeccses eltiltást kapott, 8 klubot is megbüntettek a szurkolóik miatt

Labdarúgó NB I
2025.12.11. 15:00

Megjelent a Professzionális futballkörkép legújabb kiadása

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 20:29

Az MLSZ megbüntette az FTC-t, a ZTE-t és a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.12.05. 14:43

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19
Ezek is érdekelhetik