Matthäus: Az öt védőről nem mondok semmit

2010.09.09. 12:36
null
Lothar Matthäusnak ezúttal is volt véleménye a látottakról (Fotó: Németh Ferenc – archív)
A VIP-szektorból nézte végig a Moldova elleni (2–1) Európa-bajnoki selejtezőt Lothar Matthäus: a korábbi szövetségi kapitány üzleti ügyeit intézte Budapesten, s ha már a magyar fővárosban tartózkodott, személyesen figyelte korábbi játékosait is.

– Az első félidőben gyakran csóválta a fejét. Ennyire nem tetszettek a látottak?
– Sohasem szoktam kertelni, most sem teszem: az első negyvenöt percben gyenge volt a meccs – mondta a tőle megszokott határozottsággal Lothar Matthäus. – Persze elismerem, nem lehetett könnyű Moldova ellen játszani, a vendégek védekeztek becsülettel, alaposan megszervezték középpályájukat és védelmüket. Úgy vettem észre, néhány játékos nagyon idegesen kezdett, érthetetlen volt számomra a sok pontatlanság.

SZAVAZÁS

Ön szerint tapasztalható-e előrelépés a magyar válogatottnál az első két Eb-selejtező alapján?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Önbizalomhiány?
– Nem hinném. Nyilvánvalóan nagy volt a nyomás a játékosokon, ahogy hallottam, az idén még nem nyert meccset az együttes, és most itt volt a remek alkalom ennek megszakítására. Szerencsére a második félidőben megtaláltuk, bocsánat, a magyar válogatott megtalálta a moldovaiak játékának ellenszerét: két szép átlövés után születtek a gólok. Elragadtatva azonban még így sem voltam a látottaktól.

– Egyetértett Egervári Sándor változtatásaival?
– Nem tisztem megítélni azokat.

– Ugyan már, önnek mindig van véleménye.
– Az biztos, hogy Szalai Ádám beállítása jó húzás volt. A Mainz légiósa harcosan játszott, helyzetbe is került, ráadásul a magassága is kamatozott. Ekkor már bátrabban ment előre a magyar együttes, Rudolf Gergely lecserélése viszont azt hittem, sérülés miatt volt, később hallottam, hogy nem. Az ötvédős rendszerre való átállásról pedig nem mondok semmit. Egervári Sándor döntése, hogy miképpen nyúl bele a mérkőzésbe. Kritizálni emiatt sem lehet, hiszen győzött a csapat.

– Sokak szerint Gera Zoltán ezúttal igazi vezér volt. Egyetért ezzel?
– Gera Zoltán játéka semmit sem változott az elmúlt öt-hat évben. Ugyanilyen volt annak idején is, amikor még én voltam a szövetségi kapitány, lerí róla, hogy szeret futballozni. Kulcsfigura a magyar válogatottban. Kedd este igazi kapitány volt, vezére volt a csapatnak, érdekes volt látni, ahogy üvöltözik a társakkal, űzte-hajtotta őket.

A LOTHAR MATTHÄUSSZAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
Tegnap, 10:08

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Ez nem Lothar Matthäus, és nem is Alex Ferguson napja volt – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.04. 07:50

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33
Ezek is érdekelhetik