Válogatott: Az angolok ellen is a győzelemre kell hajtani - Egervári

Vágólapra másolva!
2010.08.04. 11:35
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Videoton hivatalos honlapjának adott hosszabb interjút. A szakember szerint a mieinknek már az angolok elleni felkészülési meccsen is a győzelemre kell hajtania, és Egervári szerint a visszatérő Gera Zoltán az egyik legalkalmasabb ember a csapatkapitányi posztra.

„Még nem találkoztam a teljes kerettel. Sajnos sok időnk nem is lesz, hiszen hétfőn délután tartjuk az első közös edzést, szerdán este pedig már az angolok ellen lépünk pályára – mondta Egervári Sándor a Videoton honlapjának. – A magyar válogatottnak a felkészülési mérkőzéseken is a győzelemre kell törekednie, az eredmény mindig, minden körülmény között fontos lesz a számunkra. Emellett legalább ugyanennyire fontos egy új csapatjáték kialakítása és eredményes alkalmazása."

Egervári elmondta, az angolok elleni keret „jelentős része szerepet fog kapni a szeptemberi, Svédország elleni Eb-selejtezőn is." A szakember hozzátette, azt tervezi, hogy az elkövetkezendő két évben három-négy fiatal futballistát is beépít a nemzeti csapatba az olimpiai válogatottból.

„Juhász Rolandék azért kerültek ki erősebb külföldi bajnokságokba, mert ők voltak a legjobbak. Úgy gondolom, azoknak a játékosoknak nagyobb az esélyük, akik erősebb bajnokságokban szerepelnek, mint a magyar. De ez nem jelenti azt, hogyha egy külföldön játszó labdarúgó nem kap rendszeresen játéklehetőséget, vagy rossz formában van, hogy a helyére ne kerülhessen be egy itthon a posztján játszó, kiváló formában lévő játékos. Ezt a versenyhelyzetet szeretném fenntartani folyamatosan" – mondta a kapitány, aki szerint a Videotonban játszó Lipták Zoltán és Elek Ákos akár már az angolok elleni kezdőcsapatba is bekerülhet. Egervári szerint a visszatérő Gera Zoltán akár a mieink csapatkapitánya lehet.

„Hiszem és meg vagyok győződve, hogy Gera szakmailag is és sportemberi tulajdonságai alapján is az egyik legalkalmasabb ember arra, hogy a csapatkapitányi karszalagot viselje a magyar válogatottban. De a döntést sosem egymagam hozom, a csapat meghatározó játékosaival mindig egyeztetni szoktam csapatkapitány kérdésben. Ez egy közös döntés a csapat és a magam részéről."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik