Koeman elismeréssel találkozik Európában

2010.03.23. 07:16
null
Koeman hamarosan NB I-es meccseket is megnéz (Fotó: Németh Ferenc - archív)
Jóllehet a hazai bajnokik színvonala továbbra sem verdesi az eget, Erwin Koemanon gyakorta számon kérik, miért nem látogatja rendszeresebben az NB I-es mérkőzéseket. Hát most jön. Egészen pontosan: a jövő hét végén jön. Addig is lássuk, hogyan fest manapság a kapitány futballmenetrendje.

Habár egyik közvélemény-kutató céget sem kértük fel szondáztatásra, Erwin Koeman alighanem még mindig több támogatót tud maga mögött idehaza, mint ellendrukkert. Utóbbiak amellett, hogy számon kérik rajta a Svédország és Portugália elleni, Puskás-stadionbeli vb-selejtezők fiaskóját, azt sem igazán értik, miért nem preferálja a magyar bajnokik látogatását.

„Mégis, kik azok, akik ezt nehezményezik? – kérdez vissza a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Egyébként pedig nem is lényeges, mert nem érdekelnek az ilyen-olyan megjegyzések. Nekem két dolog fontos: egyfelől hogy próbáljunk minél több olyan eredményt felmutatni, amellyel elérjük, hogy a drukkerek válogatott iránti szeretete ne lanyhuljon, márpedig az oroszok ellen úgy tapasztaltam, a szurkolók még mindig imádják ezt a csapatot. Másfelől örömmel tölt el, hogy bármerre járok a világban, Angliában, Németországban, Hollandiában vagy Belgiumban, mindenütt őszinte elismeréssel találkozom, az ottani szakemberek azzal fogadnak, hogy meglepve tapasztalják, mennyire megerősödött a magyar válogatott. Az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen egyébként már azt a motivációt tapasztaltam, amely elengedhetetlen egy labdarúgónál, ha ugyanis az sincs meg, akkor jobb, ha inkább otthon marad. De hogy egy negatívumot is kiemeljek: sajnos a középpályán sokszor veszítjük el a labdát, és ez a tétmeccseken maga az öngyilkosság."

Amikor az elhangzottak tükrében felvetjük, hogy ezek szerint a külföldön játszók meccseit – a hazai bajnokikkal ellentétben – nem hanyagolja el, a holland tréner rögvest lajstromot készít.

„Sorolom, merre jártam mostanság, és milyen utazásokat tervezek a közeljövőben. A PSV-nek természetesen megnéztem mindkét közelmúltbeli rangadóját, az Ajax és a Twente elleni összecsapását, Dzsudzsák Balázst figyelve. A múlt héten megfordultam az 1860 München meccsén Király Gábor miatt, megnéztem az Anderlechtben Juhász Rolandot, a Sionban Vanczák Vilmost. Természetesen nem lehetek ott mindenütt, de a televízió és az internet jóvoltából, no meg annak köszönhetően, hogy többekkel állandó telefonkapcsolatban vagyok, minden apró részletről tudok. A Magyarországon játszók állapotáról az otthoni stáb, Máté Csaba, Pető Tamás és Aczél Zoltán is értesít, azaz nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a kerettagokkal mi történt, ki hogyan érzi magát, milyen formát mutat."

A hazai játékosok megfigyelése az idén csak most kezdődik el. A következő hétvégén – hogy valóban ne érhesse szó a ház elejét – Erwin Koeman két Soproni Liga-találkozót is árgus szemekkel figyel majd.

„Ott leszek a Haladás–Újpest és a ZTE–Videoton meccsen, de nem azért, mert bárki erre kért volna fel, hanem mert én így döntöttem."

A TELJES CIKKET – BENNE A KAPITÁNY VÉLEMÉNYÉT A LÉGIÓSOKRÓL – ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31
Ezek is érdekelhetik