Euro 2012: a finnek revánsot akarnak venni a magyarokon 1997-ért

2010.02.07. 14:40
Kimmo J. Lipponen, a Finn Labdarúgó-szövetség delegációjának vezetője azt mondta az Eb-selejtezők sorsolása után: hazája nemzeti csapatának van mit törlesztenie a magyarok ellen.

„Jó ez a sorsolás. A svédek ellen kitűnő hangulatú meccseket várok, Hollandia pedig Hollandia, ennél többet nem kell mondanom. A magyarok ellen a kilencvenes évek vége óta várunk a visszavágásra, Moldova a csoport sötét lova, míg San Marinót elvileg minden válogatottnak le kell győznie. Szerencsére nem kerültünk a logisztikailag pocsék A-csoportba, és örülünk, hogy hatos csoportba sorsoltak" – nyilatkozta.

A magyar válogatott tétmeccsen legutóbb az 1998-as vb selejtezőin találkozott a finnekkel; a Népstadionban egy óriási védelmi hiba után Orosz Ferenc szerezte az egyetlen gólt, míg a csoport második helyéről döntő helsinki mérkőzésen a finnek egy egészen elképesztő öngóllal engedték ki a kezükből a győzelmet az utolsó percben – így a mieink jutottak tovább.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51

Labdarúgás: legyőzte a bosnyákokat az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.09.09. 14:04

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.08. 09:02

Labdarúgás: Szlovénia ellen játszanak az U16-osok

Utánpótlássport
2026.09.07. 19:31