Emlékezés: megkoszorúzták Puskás Ferenc síremlékét a bazilikában

2009.04.01. 18:12
A budapesti Szent István-bazilikában többek között Kispest polgármestere, valamint több szurkoló is megkoszorúzta szerdán a leghíresebb magyar labdarúgó, a 2006 novemberében elhunyt Puskás Ferenc síremlékét születésének 82. évfordulója alkalmából.
A koszorúzás utáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Aranycsapat kiválóságát ahogy életében, halála óta is nagy szeretet és tisztelet övezi. Szöllősi György, a család szóvivője több olyan eseményt is kiemelt az elmúlt időszakból, amely bizonyítja ezen állítást: Törökszentmiklóson utcát neveztek el az olimpiai bajnok sportemberről, továbbá – a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiához hasonlóan – rangos labdarúgótornát is rendezett a város. Kispesten korábbi általános iskolája felvette a nevét, ezen kívül az intézményben felállították a szobrát, és Bozsik Józseffel közös domborművet helyeztek el tiszteletükre. November 17-én, halálának második évfordulóján a tisztelőivel és hozzátartozóival megtelt bazilikában szentmisét celebráltak, majd jótékonysági hangversenyt rendeztek emlékére. Az elmúlt évben ezek mellett emlékbélyeggel, borsorozattal, illetve az angliai 6:3-as diadal DVD-jével tisztelegtek Puskás és az Aranycsapat előtt. Ebbe a sorba illeszkedik a Puskás Hungary című dokumentumfilm is, amelynek díszvetítését március 10-én tartották a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezt a kétórás alkotást a magyar labdarúgó-válogatott is megtekintette edzőtáborában. A jövővel kapcsolatban kiderült, hogy a tervek közt játékfilm készítése, szoborállítás a Real Madrid épülő új edzőcentrumában, továbbá egy állandó kiállítás létrehozása is szerepel.
Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Árverésen Puskás Ferenc eredeti Real Madrid-meze

Minden más foci
2026.07.12. 14:35

Puskás Ferenc fényképe és Hugo Sánchez aláírása is megtalálható a mexikóvársi Real Madrid-bárban

Foci vb 2026
2026.07.06. 09:49

Harry Kane megelőzte Puskás Ferencet a válogatottban szerzett gólokat tekintve

Foci vb 2026
2026.07.06. 06:43

Régi bírók, régi anekdoták – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2026.07.01. 23:57

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
2026.06.09. 09:15

Billy Wright családja a helyszínen tekintette meg a pesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.06.03. 11:18

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27