Kisteleki: Ilyen körülmények között nem lehet bajnokit játszani

Vágólapra másolva!
2009.02.26. 18:32
A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtöki elnökségi ülésén Kisteleki István, a szervezet elnöke szerint sportszerű döntés született akkor, amikor elhalasztották a Soproni Liga hét végi, 17. fordulójának összes bajnoki mérkőzését.
Kisteleki István (jobbra)
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Kisteleki István (jobbra)
Kisteleki István (jobbra)
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Kisteleki István (jobbra)

„A hét elején, amikor még minden behavazott volt, egymás után érkeztek hozzám is a jelzések arról, hogy ilyen körülmények között nem lehet bajnoki meccset játszani. Sportszerű döntés született, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem lehetett olyan határozatot hozni, amely mindenki számára megfelelő” – mondta a hétvégi halasztással kapcsolatban Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke.

Mint ismert: a pályák rossz állapota miatt az MLSZ későbbre halasztotta a 17. forduló mérkőzéseit. Az új időpontokról egyelőre nem született döntés.

Az elnökségi tagok közül többen azon a véleményen voltak, hogy vannak olyan pályák, amelyeken lehetne hétvégén is játszani, mások szerint pedig éppen az enyhülő időjárás miatt sáros, mély lesz a talaj, ami még rosszabb, mintha hó borítaná a pályát.

Az MLSZ már jelezte is az UEFA-nak, hogy a bajnokság várhatóan nem fejeződik be a május végi határidőig.

Jámbor László, a szövetség fejlesztési igazgatója és Zsivoczky Gyula, a Wilco van Buuren vezette edzői csoport tagja az U17-esek felkészüléséről ejtett néhány szót, kiemelve, hogy a hollandok elleni barátságos mérkőzés fontos része az angolok, a portugálok és a szerbek elleni kvalifikációs tornára való felkészülés előtt.

A futsal Európa-bajnoksággal kapcsolatban elhangzott, hogy az UEFA szakértői március 9–12. között helyszíni szemlén vesznek részt Budapesten és Debrecenben. A költségvetése csak ezután lesz végleges a 2010-es tornának.

Kisteleki István és Tarsoly Csaba, a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) elnöke aláírta azt a megállapodást, amely arról rendelkezik, hogy a szövetség három évre visszaveszi magához a másfél eszetndeje a ligára átruházott vagyoni értékű jogokat.

Az MLSZ tájékoztatása szerint az elnökség egyhangúlag úgy határozott, hogy „a sportszervezetekkel történt többszöri, folyamatos egyeztetés és egyetértés után kialakult egy olyan egységes álláspont, amely alapján az MLSZ a sporttörvényben részletezett vagyonértékű jogokat magához vonja, kivéve azokat, amelyeket a sportszervezetek önállóan értékesítettek vagy értékesítenek”.

Szavazás

Melyik csapat nyeri meg a Soproni Ligát?

Szavazatok száma: 31748

DVSC-TEVA
55 % (17374)
Újpest
45 % (14374)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik