Gyakorlatilag menesztették: nem hosszabbítják meg Várhidi szerződését

2008.09.25. 17:57
A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtöki ülésén Jámbor László fejlesztési igazgató Elbert Gábor főtitkár társaságában ismertette az új utánpótlás-struktúrát, amely meghatározza majd az U-válogatottak működését. Most már biztos, hogy Várhidi Péterre semmilyen szinten nem számítanak az MLSZ-ben, ugyanis nem hosszabbítják meg december 31-én lejáró szerződését.

Már korábban megírtuk, hogy a következő javaslatot terjesztik az MLSZ elnökségének legközelebbi, szeptember 25-i ülése elé: tekintettel arra, hogy a korosztályos válogatottak utolsó idei tétmérkőzésére október 25-én kerül sor, az MLSZ az ezt követő első, október 30-án esedékes elnökségi ülésén döntsön a Londonig tartó olimpiai ciklusra vonatkozóan az U-válogatottak szövetségi edzőinek személyéről.

A csütörtöki napon megtörtént ez az elnökségi ülés, amelyen Jámbor László fejlesztési igazgató Elbert Gábor főtitkár társaságában ismertette az új utánpótlás-struktúrát. A sportvezető elmondta, hogy az utánpótlást felügyelő és dirigáló végleges szakmai stáb legkésőbb október 30-ra kialakul.

Ennek a szakmai stábnak nem lesz tagja a korábbi szövetségi kapitány, az U21-es válogatottal a szerbiai Eb-selejtezőn 8–0-s vereséget szenvedő Várhidi Péter. Sőt! Szerződése lejárta után a szakember munkájára egyáltalán nem számít az MLSZ.

Várhidinek tehát nem hosszabbítják meg a december 31-én lejáró szerződését.
Legfrissebb hírek

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Az MLSZ módosította a hétvégi NB I-es és NB II-es mérkőzések időpontjait

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 09:51