Magyar labdarúgás: megalakult a gyermeklabdarúgó-szövetség

2008.09.12. 23:31
Pénteken a budapesti Duna Palotában megtartotta alakuló küldöttgyűlését a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség (MGYLSZ).
Az MGYLSZ-t a húsz éve működő Góliát-MFC hívta életre, amely így a jövőben az egyesületi forma helyett szövetségi szinten folytatja működését. A küldöttgyűlésen többek között Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is részt vett, s egyben tájékoztatást adott az új szövetség óvodai és iskolai futballal kapcsolatos elképzeléseiről. Az MLSZ által megbízott ideiglenes elnökség már június 1-je óta dolgozott, s az eltelt időszak munkájáról is tájékoztatást kaptak az ülés résztvevői. Elhangzott továbbá, hogy az MGYLSZ által szervezett magyar gyermeklabdarúgó bajnoki torna névadó főszponzora az OMW olaj- és gázipari cég lesz, s a mostani kiírásban várhatóan 500 iskola mintegy 30.000 ifjú focistája vesz majd részt. Az MGYLSZ célja, hogy 2010-ben ez a szám 80.000-re emelkedjen. A működési szabályzat elfogadása mellett pénteken megválasztották a tisztségviselőket is. Az MGYLSZ elnöke Lendvai János, a Cetelem Bank elnök-vezérigazgatója, tiszteletbeli elnöke pedig Szepesi György lett.
Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03