Több mint négy év után az első ötvenben a magyar válogatott

Várhidi Péter közel egy éve vette át a stafétát a válogatott élén Bozsik Pétertől, méghozzá a sokáig emlékezetes máltai fiaskót, a 2-1-s vereséget követően, amelyet tétmeccsen, Eb-selejtezőn mértek ránk.

A fiatal kapitány jelentős fiatalításba kezdett és bár érték bírálatok és kritikák, ő kisebb és változtatásokkal a mai napig kitart eredeti elképzelése mellett.

Nemzeti együttesünket az 1996-1997-s mélyrepülést követően - negatív csúcs: 1996. júliusában 87. hely - 1998 októberétől kezdődően stabilan az ötvenedik hely környékén kereshettük és találtuk az aktuális világranglistán.

A fordulat 2001 áprilisában következett be, akkor ugyanis a 48. helyen állva estünk vissza az ötvenedik hely alá, hogy 2003 három nyári hónapjától eltekintve csak az első száz második felében találjuk meg válogatottunkat.

Az abszolút mélypontot nem sikerült ugyan beállítanunk és „túlszárnyalnunk”, de a 2006. júliusi 84. helyünkre aligha lehetünk büszkék.

Várdihi Péter már túl volt néhány válogatott mérkőzésen, egy vereségen és két győzelmen a nemzeti csapat élén, amikor egyik nyilatkozatában a közeljövő terveivel kapcsolatban arra tett ígéretet: ha az élmezőnyt nem is tudjuk befogni, két éven belül a harmincadik hely körül jegyzik majd válogatottunkat.


Ehhez viszont arra volt szükség, amire a nemzeti csapat képtelen volt az elmúlt időkben: vereség nélkül, de legalábbis minimális pontvesztéssel kellett volna letudni egy tavaszi vagy őszi sorozatot, méghozzá sok győzelemmel, amelyben még bravúrra - értsd ezalatt, hogy erősebb válogatottat győzünk le - is szükség volt.

Az újabb fordulat nyáron következett be, amikor szerényebb Eb-selejtezős produktum után - kiábrándító vereség Görögországban (2-0), esélytelen játék Norvégiában (4-0) – a nyáron barátságos mérkőzésen vertük a vb-címvédő olasz együttest 3-1-re. Megvolt a bravúr, jöhetett az előrelépés!

A találkozót mondjuk jól jellemzi a mérkőzés utáni nyilatkozatok olasz részről, akik a magyarok dicsérete mellett nem feledték el megjegyezni: ők egy barátságos mérkőzésre érkeztek, házigazda ellenfelük azonban komolyan vette az összecsapást.

Ez momentán legyen az ő problémájuk és a vesztes kesergése, mi pedig szűrjük le, hogy nemzetközi szinten korábban rendre leblokkoló játékosaink egycsapásra felszabadultak és jó értelemben kinyíltak.

Lett önbizalom, felvállalták önmagukat, ennek látszata és eredménye a pályákon köszönt vissza.

Az olaszok elleni sikert követően tétmeccset nyertünk - hazai pályán Eb-selejtezőt a bosnyákok ellen 1-0-ra -, majd jött egy törökországi kisiklás – 3-0-s versség, de együttesünk akkor sem vesztette el tartását és önbizalmát, igaz Gera Zoltán indokolatlan kiállításától a kelleténél is jobban megrogyott -, de azóta folyamatos a lendület.

Máltának a hazai 2-0-lal vágtunk vissza az egy évvel ezelőtti gyalázatért, majd jött a lengyelek elleni idegenbeli mérkőzés, amelyet 1-0-ra nyertünk. Igaz, nem tétmeccsen, és egy nem a legjobbjaival kiálló együttes ellen, de így is egy olyan csapatot sikerült legyűrnünk, amely nagyon közel áll az Eb-kvalifikációhoz és a 20. helyen jegyzik a világranglistán.

Abban a rangsorban, amelyet ismét Argentína vezet, méghozzá az őket a Copa Américán legyőző brazilok előtt. A korábbi első olaszok visszaszorultak a harmadik helyre.

A TOP tízre még egy gondolatot vesztegetve: az angolok két pozíciót rontva a 11. helyen állnak, miként a hollandok is kettőt buktak, de őket még így is a hetedik helyen találjuk. A franciák és a csehek is két-két helyezést tudtak javítani, míg ezúttal egy helyet léphetett előre az a spanyol csapat, amely alig egy éve a 12. helyre esett vissza, megkongatva ezzel mindenfajta vészharangot a hispán országban.